A magas rangú kitüntetéshez személyesen gratulálva otthonában kerestük fel a Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatalának volt vezetőjét, aki szívesen beszélt a Karon töltött éveiről.

Hogyan kezdődött a pályája?

Egyetemi tanulmányaimat 1956-ban kezdtem meg a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, ahol 1961 februárjában gyógyszerészi diplomát kaptam. Pályámat Bács-Kiskun megyében beosztott gyógyszerészként kezdtem meg. Ezt követően pedig a Kiskunhalas Kórház laboratóriumában dolgoztam. 1964 májusában férjemmel Szegedre költöztünk, októberben pedig kisfiunk született. Mivel Csongrád megyében nem kaptam gyógyszerészi állást, laborokban kellett dolgoznom. 1966-ban végre lehetőséget kaptam az I. sz. Sebészeti Klinikán gyógyszerészi feladatok ellátására. Itt megtanultam, hogy miként lehet úgy dolgozni, hogy azt érezze az ember, hogy rajta is múlik az adott műtét sikere, a kezelés eredményessége és a beteg fájdalmának enyhítése. Ez a szemlélet, lelkesedés határozta meg későbbi munkámat is.

Mikor és hogyan került a Karra?

Meglepetésemre 1968-ban Kedvessy dékán úr hívott státuszt ajánlva a Gyógyszerésztudományi Karra tanulmányi előadónak, ahol szép lassan főelőadó, majd dékáni hivatalvezető lettem. 1972-ben aztán megszületett a kislányunk, aki később szintén gyógyszerész lett. 1976-ban szakvizsgát tettem „Gyógyszerügyi szervezésből”.

Milyen emlékei vannak a Karon töltött évekről?

A Gyógyszerésztudományi Karon is csodálatos volt a munkám, amely többek között magába foglalta a hallgatókkal való foglalkozást és talán a gyógyszerészi hivatástudat átadását is. Öröm volt dolgozni a dékánokkal, dékánhelyettesekkel, szeretettel gondolok a tanszékvezetőkre és természetesen a közvetlen munkatársaimra is, akik nélkül nem tudtam volna eredményesen végezni a munkámat.

Hogyan telnek a nyugdíjas évei?

2004-es nyugdíjba vonulásom után is megmaradt a kapcsolatom az egyetemmel. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Baráti Körének ügyviteli feladatait látom el. Kezdetben még bennem volt a lendület, és testvérem tanácsára a MOK szenior csapatában kezdtem el sportolni, atletizálni. Koromhoz képest szép eredményeket értem el, de 2017-ben abba hagytam a sportot, mert eszembe jutott az a mondás, mely szerint: „Vén paripát, ha eszed van, versenyre már ne küldjél, mert lemarad, s nevetik csak, hogy fújtat kimerülve.” Azt hiszem ez más szituációban is megszívlelendő.

A Kar valamennyi oktatója, dolgozója, volt és jelenlegi hallgatója nevében gratulálunk a kitüntetéshez és további nyugodt, békés és örömteli éveket kívánunk!

Néhány kép a karon töltött évekből: