Bezár

Doktori képzés

A Gyógyszertudományok Doktori Iskola új képzési formái

A Gyógyszertudományok Doktori Iskola új képzési formái

2025. augusztus 26.
3 perc

Advanced Academic Career (AAC)-PhD Képzés

A Doktori Iskolában kiváló kutatási eredmények igazolása esetén alapképzésben megszerzett
diplomával, mesterképzésben folytatott tanulmányokkal, valamint az osztatlan képzés utolsó
két tanévében is megkezdhető a doktori képzés.

Törvényi háttér: Az Nftv. 40. § (6a) bekezdése szerint „a felsőoktatási intézmény a kivételes tehetségű
jelentkezőt alapképzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel – párhuzamosan a mesterképzéssel –
felveheti doktori képzésre is. A felsőoktatási intézmény az ilyen felvételi döntés feltételéül előírja, hogy a
jelentkező tegyen sikeres felvételi vizsgát, és emellett igazolja, hogy kiemelkedő tanulmányi, tudományos és
nyelvi ismeretekkel rendelkezik.” A 2024. évi XIII. tv. 47. § szerint ez azzal egészül ki, hogy „(6a) bekezdésben
foglalt módon a hallgató az osztatlan mesterképzési szakon folytatott tanulmányai utolsó két tanévének
tanulmányaival párhuzamosan is felvehető doktori képzésre.”

A képzés kezdő időpontja: 2024/2025. tanév őszi szemeszter

A képzés időtartama: 4 tanév (8 szemeszter), melyből legfeljebb 2 tanév eshet egybe a
graduális képzéssel.

Pályázók köre:
- a Szegedi Tudományegyetem osztatlan gyógyszerész- és orvosképzés hallgatói az
utolsó előtti vagy az utolsó tanévben
- a Szegedi Tudományegyetem MSc hallgatói (vegyész, kémia, biológia tanár, biológus,
vagy rokon szakok)

Speciális követelmények:
- A képzésre bekerülés feltétele legalább 1 éves TDK tevékenység.
- A jelentkezők PhD felvételi vizsgát tesznek a normál doktoranduszokkal megegyező
módon, a jelentkezéskor a témavezető támogató nyilatkozatát is mellékelniük kell.
- Az AAC-PhD hallgatók fokozatszerzési feltételei megegyeznek a hagyományos PhD
programban résztvevő hallgatókéval.
- Az AAC-PhD hallgatók a komplex PhD vizsga megszerzéséig legalább egy közlésre
elfogadott publikációval kell hogy rendelkezzenek. Ez teljesíthető első vagy
társszerzőként jegyzett, az MTMT besorolás szerint Q1 kategóriájú szakcikknek
minősülő eredeti tudományos közleménnyel.
- Az AAC PhD képzés hallgatói a Doktori Iskola által előírt kötelező tárgyakat az
abszolutórium megszerzéséig kötelesek teljesíteni, azaz a kötelező tárgyak teljesítése
nem a komplex vizsga előfeltétele.

További információk:
A programban részt vevő hallgatók nappali tagozatos PhD hallgatói jogviszonnyal is fognak
rendelkezni és PhD ösztöndíjban részesülnek.
Kötelesek mindkét képzés követelményeit teljesíteni külön-külön. Tanulmányi előmenetelüket
mindkét képzésre vonatkozóan a NEPTUN rendszer tarja nyilván.
Ha Nemzeti Tudós Akadémia diákjainak a státusza az AAC-PhD képzésbe való belépéssel
nem változik meg. A graduális hallgatók számára meghirdetett pályázatokra és ösztöndíjakra
(Talent, EKŐP) és az SZTE által doktorandusz hallgatók számára kiírt kiválósági
ösztöndíjakra egyaránt pályázhatnak.


Transzlációs Medicina Képzési Program
A Transzlációs Medicina Képzési Program (TMKP) az SZTE Klinikai Orvostudományi Doktori
Iskola keretében, egységes keretek között folyó képzés, melybe 2025 szeptemberétől a
Gyógyszertudományok Doktori Iskola (GYDI) hallgatói is bekapcsolódhatnak. A GYDI
hallgatóinak képzése a TMKP követelményei szerint történik, témavezetőjük a GYDI
témavezetője. A képzésre jelentkezők felvételi vizsgáját a TMKP szervezi meg és a TMKP
bizottsága hallgatja meg a jelentkezőket. A doktorandusz komplex vizsgájának és doktori
védésének megszervezése ugyancsak a TMKP feladata. A képzés eredményeként létrejövő
közleményekben a hallgató affiliációjaként a GYDI-t meg kell jelölni. A hallgató képzési
költségét az SZTE Transzlációs Medicina Központ részére a Gyógyszerésztudományi Kar
átadja.


Felvételi jelentkezés határideje: 2025. szeptember 30.


Szeged, 2025. augusztus 26.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek