Tájékoztató a nyelvvizsga nélküli oklevelek kiállításának rendjéről

101/2020. (IV.10.) Korm. rendelet „6. § alapján aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.”

Ezzel a rendelkezéssel a Szegedi Tudományegyetemen több, mint 7000 hallgató vált jogosulttá az oklevél átvételére az előírt nyelvvizsga követelmények teljesítése nélkül.

Valamennyi, korábbi főiskolai, egyetemi, alap- és mesterképzés, szakirányú továbbképzés volt hallgatója, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, megkapja az oklevelét, a képzési és kimeneti követelményei szerint az oklevél kiadásának feltételeként előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése nélkül.

Tekintettel az érintett hallgatók nagy számára, az oklevelek kiállítása ütemezetten történik. Tájékoztatjuk önt ennek a folyamatáról:

  • Az oklevelek kiállításához szükséges nyomtatványok biztosítása egy hosszabb folyamatú beszerzési eljárás keretében valósulhat meg, , melyet az SZTE megkezdett.
  • A következő lépés tanulmányi rendszerben szereplő és a jelenleg aktuális adatok egyeztetése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamennyi végzett hallgató adatát egyesével ellenőrizni kell, ami a magas létszám miatt időigényes.
  • Az egyeztetéshez a Szegedi Tudományegyetem létrehozott egy elektronikus űrlapot, melyet a Modulo rendszerben lehet kitölteni azon hallgatóknak is, akik nem rendelkeznek ehhez belépési azonosítóval. Azon hallgatókat, akik esetében további egyeztetés szükséges, az űrlapon megadott elérhetőségen fel fogjuk keresni.
  • Az egyeztetett adatok alapján kiállításra kerül az oklevél, melyet a szükséges nyomtatványok megérkezését követően haladéktalanul ki fogunk nyomtatni, és erről az érintett végzett hallgatót e-mailben értesítjük.
  • Az e-mailes értesítést követően lesz lehetőség időpontot foglalni az oklevél átvételére. Az átvételt a járványügyi szabályok betartásával szervezi meg a Szegedi Tudományegyetem a József Attila Tanulmányi- és Információs Központban.

Kérjük Önt, hogy a fentiekre is tekintettel legyen türelemmel és megértéssel. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül Ön is átvehesse az oklevelét.

Hírek

 Hírek RSS

2023_TDK_konferencia

2023. november 15-én 8 órai kezdettel az MTA Szegedi Területi Bizottság székházának dísztermében kerül megrendezésre az SZTE SZAOK, FOK, GYTK és ETSZK TDK-konferenciájának Gyógyszerésztudományi Szekciója.