IMG_6142_1

Értékteremtő Tudomány

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága „Értékteremtő Tudomány” címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tartott 2019. 11.05-én a SZAB székház dísztermében.

Fülöp Ferenc akadémikus elnöki megnyitóját Török Ádám az MTA titkára, Rovó László az SZTE rektora, valamint Botka László Szeged város polgármestere köszöntő beszédei követték. A rendezvényen a X. Dél-Alföldi Innovációs díjak átadására került sor, Dékány Imre akadémikus, kuratóriumi elnök vezetésével. Ezt követően a „Tudomány támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány és a SZAB közös pályázatának díjkiosztó nnepsége következett.

Élettudományok kategóriában

I. díjban részesült Gieszinger Péter IV. éves PhD hallgató Lamotrigin tartalmú nanokapszulák előállítása és vizsgálata intranazálsi bevitel céljából című pályamunkája (témavezető: Dr. Ambrus Rita egyetemi docens, Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet).

II. díjban részesült Kulmány Ágnes Erika III. éves PhD hallgató Egy módosított androszta-5,16-dién származék antiproliferatív és antimetasztikus hatásai in vitro és in vivo című pályamunkája (témavezető: Prof Zupkó István tanszékvezető egyetemi docens, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet).

III. díjban részesült Lőrinczi Bálint III. éves PhD hallgató Kinurénsavszármazékok szintézise és továbbalakítása módosított Mannich reakció segítségével című pályamunkája (témavezető: Prof. Fülöp Ferenc akadémikus és Dr. Szatmári István egyetemi docens, Gyógyszerkémiai Intézet).


SZAB

Hírek

 Hírek RSS

2023_TDK_konferencia

2023. november 15-én 8 órai kezdettel az MTA Szegedi Területi Bizottság székházának dísztermében kerül megrendezésre az SZTE SZAOK, FOK, GYTK és ETSZK TDK-konferenciájának Gyógyszerésztudományi Szekciója.