2023_Minikonferencia_boritokep

Szeptembertől havi 70 000 Ft kiegészítő ösztöndíjra pályázhatnak a Gyógyszertudományok Doktori Iskola nappali tagozatos hallgatói

2023. április 25-én Karunk minikonferenciát rendezett, amelyen a tudományos életben jeleskedő TDK-sokat és a kutatómunka iránt érdeklődő hallgatókat tájékoztatták a Gyógyszerésztudományi Kar és a Gyógyszertudományok Doktori Iskola vezetői a tudományos pálya nyújtotta lehetőségekről.

Először Karunk dékánja, prof. dr. Zupkó István köszöntötte a megjelenteket, és bejelentette, hogy a Gyógyszerésztudományi Kar pályázati úton elnyerhető ösztöndíj formájában 2023. szeptemberétől minden nappali tagozatos PhD hallgatót támogatni kíván.


IMG_20230425_173341


A program további részében prof. dr. Hohmann Judit ismertette a jelenlegi PhD-képzés struktúráját, bemutatta a Doktori Iskola programjait. Kiemelte, hogy a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán működő Doktori Iskola az egyik legsikeresebb PhD-képzést tudhatja magáénak, hiszen a beiratkozott hallgatók közel 90%-a megszerzi a doktori fokozatot. Akadémikus asszony hangsúlyozta, hogy a képzés stratégiai fontosságú a Kar számára is, mivel biztosítja az oktatói utánpótlást is.


IMG_20230425_174512


Ezután Karunk két kiváló korábbi TDK-s hallgatója, akik jelenleg doktoranduszként dolgoznak, dr. Party Petra és dr. Szatmári Péter saját tapasztalataikról számoltak be. Mindketten kiemelték azokat a lehetőségeket, amelyeket a tudományos világ kínál a fiataloknak a kiterjedt kapcsolatrendszeren, a konferenciák világán túl a napi szintű új ismeretek feldolgozásáig.


IMG_20230425_180143



IMG_20230425_180909


A konferencia szervezői köszöntötték a XXXVI. OTDK kari résztvevőit, megköszönték a hallgatók és felkészítőik munkáját, valamint gratuláltak az elnyert díjakhoz. Reméljük, a rendezvény révén sokan kedvet kaptak a tudományos munkához, és a jövő tanévben Karunk PhD hallgatói között köszönthetjük őket!



IMG_20230425_173346

 


dr. Szakonyi Gerda

 

A rendezvény Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás támogatáskezelő által meghirdetett
"A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című NTP-HHTDK-22 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott NTP-HHTDK-22-0016 azonosítójú
Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Tudományos Diákköri Műhelye kiválóságainak támogatása
című projekt keretén belül valósul meg.

Hírek

 Hírek RSS

2024_Regdon_Geza

Temetése családi körben történik. Az érte mondott gyászmise 2024. május 2-án (csütörtökön) 13 órakor lesz a szegedi Fogadalmi templomban (Szeged, Dóm tér 15.). Kegyeletüket a gyászmisén való részvétellel fejezhetik ki. A család kérése, hogy a búcsúzás virágai helyett a perselybe helyezett adományokkal támogathatják a templomot.


Korábbi hírek
2024. március 28.