
A világ egyik legnagyobb tudományos kiadóvállalata által összeállított rangsorban kiemelkedő helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem több aktív oktatója és kutatója is, köztük Intézetünk négy munkatársa: Prof. Dr. Hunyadi Attila, Prof. Dr. Hohmann Judit, Prof. Dr. Csupor Dezső, Dr. Vasas Andrea.
Az idézettségi mérőszámokat széles körben használják a kutatók rangsorolására és ezzel párhuzamosan használják fel félrevezetően azokat. Az Elsevier egy nyilvánosan is elérhető adatbázist hozott létre a legjobban idézett kutatókról, amely szabványosított információkat szolgáltat az idézésekről és olyan mutatókról, melyeket rangsorok felállításánál használnak. Külön adatokként jelennek meg a pályafutáson átívelő és külön a legutóbbi egy évet bemutató mérőszámok, mindezt az önidézésekkel és azok nélkül is, valamint az idézések és az idéző cikkek arányával feltüntetve. A tudósokat 22 tudományterületre és 174 alterületre sorolták be a Science-Metrix szabványosított osztályozása szerint. Az Elsevier eredeti híre az alábbi linken és a teljes lista módosítások nélkül pedig az alábbi linken érhető el. Illetve egyetemünk és azon belül karunk munkatársainak listája innen tölthető le.
Ezúton is gratulálunk Intézetünk munkatársainknak az elért eredményekért, név szerint: Prof. Dr. Hunyadi Attilának, Prof. Dr. Hohmann Juditnak, Prof. Dr. Csupor Dezsőnek és Dr. Vasas Andreának.

