Több száz látogató a Kutatók Éjszakáján.
Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára azt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. Az esemény ez alkalommal szeptember 30-án került megrendezésre.
A Kabay János Szakkollégium szervezésében az érdeklődők előadásokon, látványos kísérleteken és laborlátogatások alkalmával nyerhettek bepillantást a Gyógyszerésztudományi Kar intézeteiben dolgozó kutatók mindennapjaiba, ismerhették meg, hogyan is zajlik a tudományos munka.
A program helyszíne a Gyógyszerésztudományi Kar épülete (Szeged, Eötvös utca 6.) volt, ahol kicsik és nagyok kipróbálhatták magukat kutatóként, érdekes kísérletekben vehettek részt, valamint sok hasznos ismerettel lehettek gazdagabbak.
A Kar oktatói, PhD és graduális hallgatói 17 és 23 óra között várták a látogatókat. A látogatók száma 2-3 százra tehető, folyamatosan érkeztek a rendezvényekre, egészen a késő esti időpontig.
Köszönet illeti a szervezőket és minden oktatót, hallgatót, akik a rendezvény gördülékeny lebonyolításában részt vettek.
Köszönjük látogatóinknak is, hogy érdeklődésükkel megtisztelték a Gyógyszerésztudományi Kart.