FÜSTMENTES NAP rendezvény a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP - Füstmentes nap
2016. április 7. (csütörtök) 9:00-16:00 óra
József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK)
Az ENSZ szakosított intézményeként 1948. április 7-én kezdte meg működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP-on.
A dohányzás a leginkább megelőzhető halálok, ezért az egészségügyi világnapon a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és az SZTE TIK Green Team közös erővel lép fel a dohányzás elleni küzdelemben.
A rendezvény célja, hogy a hazánkban is vezető szív-és érrendszeri, valamint a daganatos (tüdő-, szájüregi és gégerák) megbetegedések egyik fő forrását, a dohányzást, visszaszorítsuk.
Szeretnénk végigvezetni a résztvevőket a cigarettafüst egészséget károsító útján, valamint szeretnénk, ha új szemlélettel gazdagodnának és a dohányzás abbahagyását nem veszteségként élnék meg.
A Füstmentes napi rendezvény keretein belül szakemberek, lelkes orvostanhallgatók és segítők prevenciós előadásokkal, leszokást segítő tanácsadással és programmal, valamint különböző, a füst káros hatásait szemléltető kísérletekkel várják a rendezvényre látogatókat.
Programok:
• „Minden, amit a dohányzásról tudnod kell” – prevenciós előadás, amely minden órában megtekinthető lesz.
• „Tedd le velünk” konzultációs asztal:
Dr. Pócs Dávid, SBO rezidens orvos valamint számos orvostanhallgató közreműködésével személyes leszoktatási tanácsadás mind aktív, mind passzív dohányosok számára.
• Egészségsarok: kilélegzett CO-, BMI-, és vérnyomásmérés, prevenciós tanácsadás.
• „Tudtad-e?” teszt birodalom – dohányzással, szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, illetve daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos kérdőívek.
• „Füstös kísérletek” - látványos kísérletek, melyek a dohányzás egészségkárosító hatásait hívatottak bemutatni.
• Interaktív játéksarok – tudáskerék módszerén alapuló játékos oktató és tudásfelmérő feladatok a dohányzással és az általános egészséggel kapcsolatban.
• Emlő önvizsgálati módszerek elsajátítása – Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának közreműködésével.
• „Füstmentes közlekedés” – SZTE TIK Green Team-je a környezetbarát közlekedés új lehetőségeit, vívmányait tárja a hallgatóság elé.
• „CityBike fitness”- álló CityBike-kal kialakított testébresztő mozgásgyakorlatok.
Azon résztvevők között, akik a rendezvény legalább 5 állomásán részt vesznek, számos ajándékot sorsolunk ki. Azok a résztvevők, akik legalább 7 állomást meglátogatnak, biztos ajándékcsomagokra számíthatnak.
Minden Érdeklődőt sok szeretettel várunk a Füstmentes napi eseményre!
Tegyünk együtt egy lépést a tudatos egészségünk érdekében!