2013.február 15., Szentgyörgyi Albert Agóra Szeged
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, az országban elsőként 1993-ban kezdődött meg a diplomás újságírók, kommunikációs szakemberek képzése. A mára nagyon sokszínűvé és sokrétűvé vált képzés két évtizednyi létét egy nyílt fórummal ünnepelte. Ezen a beszélgetésen olyan egykori hallgatói vettek részt, akik a média vagy a gazdasági, kommunikációs cégek világában sikeresek lettek. Az est moderátorai Veiszer Alinda televíziós műsorvezető (egy volt tanítvány) és Rózsa Péter televíziós újságíró (a képzés egyik oktatója) voltak.
A Kolozsvárról Szegedre költözött Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen 100 évvel ezelőtt, 1924-ben Buday Árpád és Banner János kinevezésével indult meg a régészeti intézet működése. Az elmúlt 100 évben kisebb kihagyással ugyan, de folytonos volt a régészeti oktatás, és tudományunk olyan meghatározó alakjai tanítottak és kutattak az intézetben/tanszéken, mint Trogmayer Ottó és Fodor István. Az egykori oktatóinkra is megemlékezve az intézet/tanszék fennállásának centenáriumát több, az esemény fontosságához méltó programmal ünnepeljük meg 2024. május 21. és 23. között.