Pedagógusképzés

A tanárképzés szakmai, tartalmi, szervezeti és tudományos feladatainak összehangolását az SZTE Tanárképző Központ végzi.

2013 szeptemberétől a tanárképzésben a még létező bolognai típusú osztott képzés mellett megjelent az osztatlan tanárképzés, amelynek keretében a jelentkezők már az érettségi után osztatlan tanár szakokra jelentkezhetnek, amelynek a végén – képzési időtől függően – mindig kétszakos tanári végzettséget szerezhetnek.

Az általános iskolai tanároknak 4+1, a középiskolai tanároknak 5+1 évet kell majd tanulniuk, a +1 év a szakmai gyakorlatot jelöli.

A felvételi eljárásban a jelentkezőknek az SZTE Tanárképző Központ (SZTE TKK) neve alatt meghirdetett szakpárokra lehet jelentkezni, de a felvételi döntést követően a szakpár első szakja szerinti kar lesz a hallgató „anyakara”, ahol minden tanulmányi ügyét intézik.

A tanárképzésben részt vevő karok:

További információ a tanárképzéssel kapcsolatban: www.u-szeged.hu/tanarkepzes

A pedagógusképzés alapszakjai a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képzési kínálatát gazdagítják: gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája), óvodapedagógus és tanító (nemzetiségi német, román, szlovák) alapszakok várják a jelölteket.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.