Május 9-én került megrendezésre az V. Biciklus a Kabay János Szakkollégium szervezésében. Az esemény célja a közösségépítés, a sportolás és a kikapcsolódás volt, amely idén is nagy sikerrel zárult.
A résztvevők egy körülbelül 40 kilométeres túrán vettek részt, mely során Zsombóra biciklizett ki a 21 fős csapat. A program egyik különleges állomása a sportlövészet kipróbálása volt, amelyre Dr. Szakonyi Gerda Tanárnő, a Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős Sportegyesület elnökének jóvoltából nyílt lehetőség. A résztvevők nagyon élvezték, hogy egy ilyen nem mindennapi sportágat tudtak kipróbálni. Ezt követően a csapat átgurult a helyi Jóbarát Vendéglőbe, ahol mindenki elfogyaszthatott egy finom és jól megérdemelt ebédet, amelyet Dr. Veidner Vanda, a Nova Patika vezetője támogatott. A kellemes időjárásnak köszönhetően a hazafelé vezető út is jó hangulatban telt, egy közös fagyizásra is sor került útközben.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Biciklust szeretnénk minden évben megrendezni, ezzel egy újabb hagyományt teremtve.
