2026. július 2-án délelőtt 10 órakor kezdődött a Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerészdoktor-avató ünnepi tanácsülése a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében.
A díszasztalnál az avatótanács tagjai, Dr. habil. Varga-Matusovits Danica egyetemi docens, a Fogorvostudományi Kar dékánja, Dr. Kónya Zoltán egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, Dr. Szakonyi Zsolt egyetemi tanár, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja és Dr. Széll Márta egyetemi tanár, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékánja foglalt helyet.

Az ünnepség első részében kitüntetések adományozására került sor. Ebben az évben a Discipuli pro Universitate díjat végzős hallgatónk, Dóczi Gabriella vehette át a hallgatói öntevékenység szervezésében és a tanulmányi követelmények teljesítésében elért kiemelkedő eredményéért. A Gyógyszerésztudományi Kar Tanácsának Pro Facultate kitüntetését vehette át dékán úrtól Dr. Aignerné Kisagócsi Ildikó a Gyógyszeranalitikai Intézet volt munkatársa. Ildikó 2009 és 2014 között, majd 2018 szeptemberétől napjainkig a Gyógyszeranalitikai Intézet munkatársa volt. Munkáját hosszú éveken keresztül kiemelkedő szorgalommal, lelkiismeretességgel és megbízhatósággal végezte. Elkötelezett munkájával, példamutató hozzáállásával és az Intézet érdekében végzett áldozatos tevékenységével kivívta kollégái és vezetői megbecsülését. A Gyógyszeranalitikai Intézetben végzett odaadó munkájának elismeréseként részesült a kitüntetésben.

Az esemény Edward Elgar Salut d'amour című zeneművével folyatódott Bozsódi Bettina és Juhász Luca a Bartók Béla Művészeti Kar hallgatóinak előadásában. Ezután Dóczi Gabriella az avatandók nevében kérte gyógyszerészdoktorrá avatásukat. Ezt Dr. Szakonyi Zsolt előterjesztése követte, amelyben javaslatot tett 46 magyar tagozaton és 6 angol tagozaton végzett gyógyszerészdoktor-jelölt avatására. Miután rektorhelyettes úr a javaslatot elfogadta, a jelöltek ünnepélyes magyar és angol nyelvű eskütétele következett. Ezután a Szegedi Tudományegyetem rektora és avatótanácsának tagjai kézfogásukkal doktortársukká fogadták a végzősöket, akik egyúttal átvették doktori oklevelüket is.

A gyógyszerészdoktori esküt követően a Gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment mesterképzés végzett hallgatói is ünnepélyes fogadalmat tettek, megerősítve elkötelezettségüket választott hivatásuk iránt.

A frissen avatott gyógyszerészeket a GYTK dékánja köszöntötte. Beszédében felvázolta a gyógyszerészi pálya nyújtotta lehetőségeket, és tudásuk folyamatos bővítésére buzdította a fiatal kollégákat. A felavatottak nevében dr. Kovács Gergő Krisztián és dr. Ali Behnia búcsúzott a Kartól, az oktatóktól, a diáktársaktól és a Szegedi Tudományegyetemtől felidézve a diákévek pillanatai, megköszönve az oktatók munkáját, a szülők és barátok támogatását, szeretetét.

Az ünnepi tanácsülés díjak és elismerések adományozásával folytatódott. Az SZTE GYTK Kiváló Oktatógyógyszertára cím adományozását elismerő oklevelet vehette át három kiemelkedő oktatótevékenységet végző szakmai gyakorlóhely képviselője: dr. Gyuricza Anett, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Klinikai Gyógyszerészeti Intézet intézetvezető helyettese, dr. Rattay Margit Gizella, az sándorfalvai Fagyöngy Gyógyszertár nyugalmazott gyógyszertárvezetője és Nógrádiné dr. Berentés Ágnes, a szegedi Kálvin téri Pingvin Patika gyógyszertárvezető helyettese.

A tudományos diákkörös hallgatók felkészítésében végzett kimagasló munkássága elismeréséül a Kar Kiváló TDK-témavezetője díjat ebben az évben Dr. Bózsity-Faragó Noémi, a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet adjunktusa kapta. A záróvizsgán legjobb eredményt elérő gyógyszerészhallgatónak járó Stenszky Ernő-emlékérmet ebben az évben a kuratórium döntése alapján dr. Iglai Achilles László vehette át.

A legjobb tanulmányi eredményt elért Békéscsabáról vagy Békés megyéből származó végzős gyógyszerészhallgatók dr. Kovács Gergő Krisztián volt, így ő kapta meg az Idősebb Réthy Béla-pályadíjat a Réthy-családot képviselő dr. Láng Csaba gyémánt diplomás szakgyógyszerész úr, id. Réthy Béla dédunokájától. A legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező II., III. vagy IV. éves Bács-Kiskun megyei gyógyszerészhallgatót támogató Zsembery-pályadíjat Murcsik Nóra, negyedéves hallgató nyerte el, akinek a díjat Dr. Szakonyi Zsolt dékánúr és Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány elnöke adta át.

Az ünnepség végén Johann Sebastian Bach Air zeneműve hangzott el, majd a frissen avatott gyógyszerészek kisgyermekkori képeikből összeállított videóval köszönték meg családjuknak azt, hogy mindvégig segítették őket a diploma megszerzéséhez vezető úton. Az esemény a hagyományos sapkafeldobással és azt kísérő örömujjongással ért véget.

Az 52 ifjú gyógyszerésznek a Kar valamennyi oktatója és dolgozója szívből kívánja, hogy életpályájuk sikeres legyen, gyógyszerészi hivatásuk gyakorlása és magánéleti boldogságuk sok örömöt szerezzen életükben!
Az avatott gyógyszerészek névsora: Ádám Gréta, Barna Melinda, Bencze Bálint, Borbély Zsóka, Dani Bianka Barbara, Dóczi Gabriella, Farkas Luca Ágnes, Farkasinszki Lehel Zoltán, Fehérvári Dóra, Forgó Nikolett, Iglai Achilles László, Kálmán Kristóf Sándor, Kékes-Szabó Tamara, Kiss Lenke, Klement Márk László, Kókai Anna, Kovács Gergő Krisztián, Kőszegi Szabolcs, Krizsán Szonja, László Árpád, Lénárt András Levente, Makacsek Ágnes, Makra Sarolta Luca, dr. Máté Kinga Evelin, Mérész Adél, Miterli Zsófia, Muskó Fanni, Németh Gréta, Novák László Berény, Piszman Zsófia Ilona, Piukovics Nóra, Redőcs Vivien Mirella, Sandrik Helga, Schalk Claudia, Tamási Bendegúz, Tari-Kovács Máté Géza, Terhes Dóra, Terjék Emese, dr. Tiringer Ákos, Tóth Marianna, Tóth Regina, Tóth Viktória, Udvardi Kinga Ágnes, Venczel Mihály, Veréb Anna Marianna, Závoda Szabina Patrícia, Behnia Ali, Esmaeili Sahel, Massarra Costa, Mirbagheri Seyedarman, Naghash Ali és Oh Youjin.
Az avatott mester diplomások névsora: Balogh Anikó, Bozó-Tóth Anikó Erzsébet, Dr. Nagy Ágnes, Dr. Szabó Edit, Dr. Szolga Valentina, Tóth Levente, Bognár Gabriella Márta, Dr. Kékes-Szabó Odett, Furka Tünde, Laczkó Blanka Anita, Lukács Eszter, Magyar Balázs, Pap Tamara Gréta és Sós Viktória Sára.