Bezár

Hírarchívum

erasmusdays2Rajztabla_nyito

Erasmus+ nap (Erasmus+ Day) a Szegedi Tudományegyetemen

Erasmus+ nap (Erasmus+ Day) a Szegedi Tudományegyetemen

2021. október 27.
2 perc

A Nemzetközi Mobilitási Iroda (NMI) 2021. november 4-én 10 órai kezdettel Erasmus+ Day tájékoztatót szervez egyetemi polgároknak a Rektori Hivatal Dísztermében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Erasmus+ Day célja, hogy bemutassa a széleskörű nemzetközi mobilitási lehetőségeket. A tájékoztató két részből áll: délelőtt a hallgatók, délután a koordinátorok számára tartanak prezentációkat az NMI munkatársai. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni IDE kattintva lehetséges. A regisztrálók előzetesen kérdéseket tehetnek fel, amelyekre a Nemzetközi Mobilitási Iroda kollégái készséggel válaszolnak. A résztvevő hallgatók között ajándékcsomagot sorsolnak ki a szervezők.


Az Erasmus+ program kiemelt fejlődési lehetőséget biztosít egyrészt szakmai, másrészt közismereti, harmadrészt interkulturális és idegennyelvi ismeretek bővítése terén. Az érdeklődő hallgatók és koordinátorok a rendezvényen megismerhetik az SZTE eddigi eredményeit, valamint a hallgatói, oktatói és képzési mobilitásra vonatkozó pályázati lehetőségeket.


A meghívott vendégek a külföldi tanulmányi, oktatási és képzési programok előnyeire világítanak rá, és hasznos tanácsokkal látják el a hallgatóságot. Az Erasmus+ mobilitásokon szerzett új ismeretek, tapasztalatok meghatározó jelentőséggel bírnak a résztvevők életének és karrierjének további alakulására.


A szervezők várnak minden érdeklődőt az SZTE Erasmus+ Day programon 2021. november 4-én 10 órától, melynek helyszíne az SZTE Rektori Hivatal Díszterme.


Program:


10:00-10:05 Dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató köszöntője


10:05-10:35 Bundzsákné Dr. Tanács Edit, a Nemzetközi Mobilitási Iroda vezetője: Tájékoztató az Erasmus+ hallgatói mobilitási lehetőségekről


10:35-10:50 Fehér Dóra (ESN Szeged): Az Erasmus Student Network hálózatról


10:50-11:00 Dr. Hussein Jasmine: élménybeszámoló hallgatói mobilitásokról


11:00-11:30 Kérdések és válaszok


11:30 nyereményjáték


11:30-14:00 Szünet


14:00-14:30 Zilahi Tibor Erasmus+ intézményi programkoordinátor tájékoztatója: Az Erasmus+ program főbb célkitűzései, az SZTE az Erasmus+ programban, koordinátori tájékoztató


14:30-14:45 Dr. Schiffner Imola adjunktus, Erasmus+ koordinátor (ÁJTK) a koordinátori feladatokról


14:45 Kérdések és válaszok


15:15 Zárás

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek