informacios_vonal

Frissítve: 2020. március 10. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

A koronavírussal kapcsolatos tájékoztatást 0-24 órában hívható egészségügyi hallgatói információs vonal is segíti 2020. március 10-től a Szegedi Tudományegyetemen. A 0670-439-92-79-es számon magyar és angol nyelvű tájékoztatást kérhetnek az egyetemi hallgatók.

Ismételten tájékoztatjuk az egyetemi polgárokat a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, így a munkavégzőkre vonatkozó utasításokról, a hallgatókat érintő óralátogatásról és ügyintézésről, valamint a fertőzéssel kapcsolatos nyilatkozási és intézkedési rendről.


A vírus terjedésének megelőzése érdekében az egyetem vezetése felhívja a polgárok figyelmét arra, hogy:

  • fokozottan ügyeljenek a munkavégzés során a higiénés előírások betartására, gyakran mossanak kezet szappanos vízzel, és kerüljék a beteg emberekkel való érintkezést,
  • fokozottan figyeljék saját egészségi állapotukat és a betegség tüneteinek észlelése esetén azonnal forduljanak háziorvosukhoz emailen vagy telefonon.

A mintegy 30 ezres egyetemi közösség egészségének megóvása érdekében 2020. február 26-án közös rektori és kancellári körlevelet adott ki az egyetem vezetése, amelyben – többek között – a veszélyeztetett területről visszaérkezők munkavégzés és óralátogatás alóli mentesítését és a kiutazások mellőzését kérik.


Munkavégzőkre vonatkozó utasítások


A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján (www.nnk.gov.hu) közzétett veszélyeztetett területekre kirándulások, tanulmányutak nem szervezhetőek, kiküldetés nem rendelhető el, azokat pedig, akik az érintett területről 2020. február 12. napja után érkeztek vissza haladéktalanul mentesíteni kell a munkavégzés alól – távolléti díj fizetése mellett – a hazaérkezésüket követő naptól 14 napra. Az érintett területekről érkező delegációk, meghívott személyek fogadását lehetőség szerint el kell halasztani. Az egészségügyi betegellátásban dolgozók szakmai tevékenységük végzése során külföldi szakmai rendezvényen ne vegyenek részt.

Emellett felhívják az egészségügyi szakterületen, különösen a betegellátásban résztvevőket, valamint a műszaki-gazdasági, illetve az igazgatási területen dolgozókat, hogy a járványhelyzet idejére magánjellegű külföldi utazásaikat is szíveskedjenek felfüggeszteni, illetve a járványhelyzet megszűnését követő időpontra elhalasztani.


Egyetemi szervezésű rendezvények


Az egyetemi szervezésű rendezvények megtartásával kapcsolatban – a rendezvény megtartását megelőzően – a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság jóváhagyását kell kérni a coronavirus.jelentes@rekt.szte.hu e-mail címen. Az e-mailben fel kell tüntetni a megtartani kívánt rendezvény megnevezését, jellegét, időpontját, helyszínét, tervezett létszámát és a tervezett résztvevői kört.


Nyilatkozási rend


Az egyetem vezetése nyomatékosan felhívja az egyetem polgárainak figyelmét arra, hogy a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő hivatalos nyilatkozatok és egyéb intézkedések megtételére kizárólag az Egyetem Rektora és Kancellárja, valamint a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság tagjai – Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE SZAKK elnöke, Prof. Dr. Kovács László, a SZAKK elnökhelyettese és Dr. Dömötör Máté, az SZTE JIHF főigazgatója – jogosultak.

 

Hallgatókat érintő ügyek


2020. február 26-án megtörtént a teljes hallgatói közösség tájékoztatása Neptun üzenet és rektori-kancellári körlevél formájában.

Az egyetem vezetése az óralátogatás, az egyetemi közösségi terek és az épületek látogatásának, valamint a személyes ügyintézés mellőzését kérik azok esetében, akik az új koronavírussal érintett területen jártak az elmúlt két hétben, vagy ugyanezen időszakban olyan személyekkel találkoztak, akik a koronavírussal érintett területen jártak a találkozásukat megelőző két hétben, esetleg ilyen személlyel élnek közös háztartásban. Az indokolt távolmaradás esetén semmilyen hátrány nem éri a hallgatókat, a hiányzásokat rugalmasan kezelik, ezért kérik a diákokat, hogy a Tanulmányi Osztályok felé e-mailben, vagy telefonon jelezzék az érintett területről történő hazautazás időpontját és az érintett terület megnevezését. A hallgatók hiányzását minden ilyen esetben igazoltnak tekintik. Mindezen hallgatók esetében az igazolt távolmaradást követően, a tanév rendjébe illeszthetően lehetőséget biztosítanak az elmaradt tanulmányi kötelezettségek teljesítésére.


A teljes körű és hiteles tájékoztatás érdekében a Szegedi Tudományegyetem 0-24 órában hívható információs vonalat hozott létre az egyetemi hallgatóknak, ahol egészségügyi kérdésekre kapnak választ. A 0670-439-92-79-es telefonszámon magyar és angol nyelvű tájékoztatás kérhető a koronavírussal kapcsolatban.


A gyanús esetek kivizsgálása


A szegedi egyetemen a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársainak és az érintett szakmák képviselőinek bevonásával már január végén felállítottak egy operatív szakmai stábot, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő intézkedéseket a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudják megtenni. A szakmai stáb tájékoztatása szerint Szegeden nincs koronavírussal fertőzött beteg és nem is lehet, ugyanis az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Szegeden felmerülő gyanús eseteknél az érintett személyt elkülönítik a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fertőző Osztályán, pozitív minta esetében pedig azonnal a Szent László Kórházba szállítják. Szegeden azonban eddig nem azonosítottak koronavírussal fertőzött beteget.


A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban a megfelelő szakember gárda mellett minden szükséges eszköz és védőfelszerelés rendelkezésre áll a járvány terjedésével járó növekvő esetszámot megfelelőn kezeléséhez. A Klinikai Központ felkészült a betegek fogadására és elkülönítésre. Erre vonatkozóan részletes akciótervet dolgoztak ki.

A szakmai stáb folyamatosan figyeli és követi a WHO és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, a Magyar Kormány információit, és a további intézkedéseket ezen ajánlások figyelembevételével, valamint a járványügyi kockázat mérlegelése alapján rendeli el.


Hasznos linkek:

A 1/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 2/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.

A 3/2020. (III.05.) sz. rektori- kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek kötelező betartására itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 1/2020. (III.06.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 3/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a koronavírussal kapcsolatban itt elérhető.

A WHO tájékoztató videói a koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatban itt megtekinthetők.

A WHO hatékony kézmosással kapcsolatos plakátai itt megtekinthetők.

 

Korábban írtuk a témában:

További intézkedéseket vezetett be az SZTE a koronavírussal kapcsolatban

A koronavírussal kapcsolatban intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

Frissítve: 2020. március 9. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Hírek

 Hírek RSS

A PhD felvételi a 2020. szeptembertől induló képzésre a Modulo rendszerben történik, és a jelentkezők még 2020. május 15-ig nyújthatják be pályázatukat!