Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Oktatás  --  Tanulmányi ösztöndíjak  --  Bursa Hungarica

Bursa Hungarica

Pályázatot nyújthatnak be:

A típusú pályázat esetén:
azok a Szegeden állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, akik állami felsőoktatási intézményben (kivéve a katonai és a rendészeti felsőoktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt.

B típusú pályázat esetén:
azok a Szegeden állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok (utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek), akik a következő tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázat benyújtása:
A részletes pályázati kiírás, valamint a teljes pályázati dokumentáció beszerezhető a Szegedi Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Iroda Ügyfélszolgálati Irodáján (Széchenyi tér 11. földszint) valamint a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Ügyfélszolgálati Csoportjánál ügyfélszolgálati időben). A pályázatot pályázati űrlapon, egy példányban, valamennyi melléklettel, hiánytalanul kell benyújtani a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Ügyfélszolgálati Csoportjánál ügyfélszolgálati időben. A pályázati űrlap kitöltése nélkül, hiányosan vagy határidő után benyújtott, valamint a pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázatokat értékelés nélkül elutasítjuk. Hiánypótlásra a határidő lejárta után nincs lehetőség. A pályázatokról a Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere által összeállított bizottság dönt.

A pályázat eredménye megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájának hirdetőtábláján (Szeged, Széchenyi tér 11. fsz.). A pályázati döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség.