Foto_Marosvasarhely_keskeny

Sikeres évet zárt az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Tudományos Diákköri Műhelye

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett "Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása” című NTP-HHTDK-18 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-HHTDK-18-0054 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett "Gyógyszerésztudományi Kar kiemelkedő tudományos utánpótlásának támogatása" című projekt támogatásából valósult meg.

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kara 2018. november 14-én szervezte meg a Tudományos Diákköri Konferencia Gyógyszerésztudományi Szekcióját. A konferencián 24 diákkörös hallgató mutatta be eredményeit, mely a karunkon folyó tudományos utánpótlás nevelő munkában részt vevők aktivitását is kiválóan jelzi. A konferencia eredményeiről már korábban beszámoltunk.

A program lehetőséget biztosított 8 hallgatónak különböző szakmai rendezvényeken, konferenciákon való részvételre. 2019. 04. 03-06. között Háznagy Márton Benedek, Pamlényi Krisztián, Party Petra, és Szilasi Tamás Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencián tartott előadást, akik közül Party Petrát a külföldi diákoknak járó Különdíjban részesítették. Élményeikről így számoltak be:

„Különösen tetszett, a marosvásárhelyi diákok vendégszeretete, segítőkészsége. Nagyon jó érzés volt, hogy egy külhoni magyar tudományos diákköri konferencián, Erdélyben részt vehettem és előadhattam TDK munkámat, anyanyelven.”

„Köszönöm, hogy a pályázat keretében részt vehettem a marosvásárhelyi 26. Tudományos Diákköri Konferencián. Szakmailag nagyban segítette a fejlődésemet a részvétel.”

„Mások előadásait is hallva rengeteget okultam, és saját TDK témámhoz új ötleteket kaptam, amelyekkel a későbbiekben mindenképpen szeretnék megvalósítani PhD munka keretei között.”

„Külön szeretnék kitérni a meghívott előadók, nagyon színvonalas előadásaira.”


Foto_Marosvasarhely_1


2019. 05. 03-05. között Debrecenbe a DOSZ által szervezett Tavaszi Szél Konferenciára Barna Tamara és Sipos Bence látogatott el és tartott előadást. Sipos Bence az alszekciójában PhD hallgatók között ért el 3. helyezést. Ők ketten szintén új élményekkel gazdagodtak:

„…szerencsémre egy másik résztvevő is hasonló témával foglalkozott, így sokat tudtunk egymástól is tanulni és egy „jóízű” beszélgetés kerekedett ki belőle.”

„Igazán motiváló látni, hogy országszerte mennyi ember nyitott a tudomány iránt”

2019. 06. 19-22. között Budapesten került megrendezésre szegedi közreműködéssel PSE Young Scientist’s Meeting nemzetközi konferencia, amelyen szintén két diákkörös hallgató Barta Anita és Dávid Csilla Zsuzsanna vettek részt. A konferencián poszter prezentáció formájában mutatták be eddigi tudományos eredményeiket, Barta Anitát poszterét a bírálók külön díjazták. Élménybeszámolójuk szerint:

„A poszterprezentáció alkalmával számos nagytudású, neves külföldi kutatóval volt szerencsém beszélgetni, ami nagyon inspirálóan hatott rám”


Foto_Barta_Anita Foto_David_Csilla


A pályázatból a helyi TDK konferencián és az OTDK-n résztvevő diákkörösök tudásbázisának fejlesztése céljából könyvutalványokat szereztünk be. A következő hallgatók részesültek különböző értékű Medicina Könyvutalvány jutalomban: Bajtel Ákos, Bánfi Blanka, Barna Ferenc, Barna Tamara, Barta Anita, Bencsik Levente, Csécsei Sarolta, Dávid Csilla Zsuzsanna, Érszegi András, Háznagy Márton Benedek, Hegedűs Dóra, Jákob Ildikó, Kis Nikolett, Kondoros Balázs Attila, Módra Szilvia, Nagy Nikolett, Orsós Julianna, Pamlényi Krisztián, Party Petra, Sipos Bence, Soltész János Zsolt, Szabó Stefánia Rebeka, Szemán Ágnes, Szilasi Tamás János, Szmilkó Anna, Szvoreny Tamara, Topal Leila, Tóth Tímea, Tóth Vivien, Tóth-Molnár Anna és Uhljar Luca Éva.

Összességében elmondható, hogy sikeres programot tudhat maga mögött a Gyógyszerésztudományi Kar tudományos diákköre. Köszönjük a programunk megvalósításához nyújtott támogatást! Diákköröseinknek és témavezetőiknek további eredményes munkát kívánok!

Dr. Szakonyi Gerda

SZTE, GYTK TDT elnök


A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett "Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása” című NTP-HHTDK-18 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-HHTDK-18-0054 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett "Gyógyszerésztudományi Kar kiemelkedő tudományos utánpótlásának támogatása" című projekt támogatásából valósult meg.

ntp

Hírek

 Hírek RSS

1

Az Alma Mater Alumni Mentorprogramja, az AMP olyan kezdeményezés, mely hidat képez az egyetemen tanuló hallgatók és a munka világa között.