DSC_5579

Ünnepi pillanatok a Szent-Györgyi Napokon

2018. november 23-án adták át az SZTE GYTK jubileumi diplomáit és a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány díjait

A XXIV. Szent-Györgyi Napok keretében a Gyógyszerésztudományi Kar hagyományaihoz híven adták át a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány díjait. Az Alapítvány néhai Dr. Novák István, az egyetem volt tanszékvezető egyetemi tanára, a Gyógynövény- és Drogismereti Intézet egykori igazgatója emlékére kiírt pályadíjat Dr. Ficzere Anita ez évben végzett gyógyszerésznek ítélte meg, „A kat (Catha edulis) alkaloidjai: egy hagyományosan alkalmazott stimuláns növény kémiai kirakójának hiányzó darabjai” című dolgozatáért.

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Gyógyszertechnológiai Intézete néhai Kedvessy György egyetemi tanárnak, a Gyógyszertechnológiai Intézet egykori igazgatójának emlékére 2009-ben Kedvessy György pályadíjat alapított, amely a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetben dolgozó PhD hallgatók és a Karon tanuló gyógyszerészhallgatók szakmai fejlődését hivatott segíteni. A szakmai zsűri véleménye alapján, 2018-ban a Kedvessy György pályadíj nyertesei Dr. Bakonyi Mónika PhD hallgató, Dr,. Módra Szilvia és Dr. Németh Zsófia volt gyógyszerészhallgató, akik színvonalas kutató munkájukért, valamint hazai és nemzetközi publikációs tevékenységükért részesülnek ebben a kitüntetésben és a vele járó pénzjutalomban.

2018. májusban rendezték az Év Gyógyszerészhallgatója - Gyógyszerészi Gondozási-, Betegtanácsadási Versenyt, ahol a hallgatóknak patikai expediálást modellező szituációban kellett bizonyítaniuk szakmai felkészültségüket. A szakértő zsűri az országos verseny 2. helyezését ítélte oda a Kar volt hallgatójának Dr. Navreczki Ágnesnek. Dr. Navreczki Ágnes a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül a legjobb teljesítményéért részesült az Alapítvány különdíjában és a vele járó pénzjutalomban. Az eseményen készült fotók megtekinthetőek itt.


Ugyanezen a napon meghitt ünnepségen adták át a jubileumi diplomákat (az események készült fotók megtekinthetőek itt). Gyémánt diplomát kapott (gyógyszerészi diplomáját 60 éve szerezte):

Balogh Gabriella Julianna

Bárkányi Erzsébet

Bédi Zsuzsanna Stefánia

Boldis Ilona

Botos Attila Imre

Csepregi Julianna Erzsébet

Felber Margit

Fortily Judit Erzsébet

Jenei Edit

Legeza Miklós

Nagymarosi Károly

Pesti Vince István

Platzer Margit

Sörös Erzsébet Matild

Süli Ilona

Tamáskovits Gyula László József

Varga Katalin Margit

Varró Mihály


50 éve diplomázott, ezért arany diplomában részesült:

Ábrahám Katalin Ida

Ács Erzsébet

Ailer Emilia

Bálint Klára Ilona

Bánfalvi Gáspár

Bártfai Erzsébet Ágnes

Beregszászi Erzsébet

Bertalan Mária

Berzsenyi Márta

Bihall Margit

Blum Ferenc József

Csongor Julianna Katalin

Csörgő Róza Eszter

Dankó Zsuzsanna Margit

Deák Magdolna

Erdődy Anikó Mária

Fodor András

Gaál Fülöp Mária

Galó Mária

Gáspár Erzsébet Ágnes

Hangyál Ibolya

Hegedűs Erszébet Anna

Hevesi Zsuzsanna Regina

Hódi Klára

Horpácsy András Gyula István

Jakab Mária Magdolna Katalin

Jójárt Sára

Kalmár Ildikó Mária

Karácsony Margit Anna

Katona Ágnes Anna

Kelemen Kornélia

Kelemen Márta

Kiss Emese

Lénárt Gyula Attila

Kiss Margit

Kónya Katalin

Krómer Anna

Magó Ágnes

Mama Mária Terézia

Makai Zsuzsanna Julianna

Maróy Margit

Mucsi József

Munkácsi Magdolna

Nagy István

Oláh Irén Edit

Ottrok Darinka Mária

Pap András

Papp Zsuzsanna Judit

Pál Margit Erzsébet

Perki Ágota Anna

Pusztai Mária

Vangel Sándor

Rákóczi Gábor István

Réger Katalin

Sánta Katalin

Skoda Mária

Szabó Ilona Borbála

Szabó József

Szentirmai Géza Kálmán

Szőnyegi Zsuzsanna Eszter

Szűcs József

Szűcs Rózsa

Tóth-Gergely János Ferenc

Tóth Klára

Tóth Piroska Terézia

Turcsányi Margit Éva

Varga Viktória


Gratulálunk minden elismerésben részesültnek!