IMG_20190323_173610

Sikeresen lezajlott a II. Herba Medica Tanulmányi Verseny döntője

Az idei tanévben második alkalommal meghirdetett tanulmányi verseny célja a gyógynövények, a növénykémia, az orvos- és gyógyszerésztudományok népszerűsítése mellett a versenyzők természettudományos kompetenciáinak és készségeinek, valamint egészségtudatos szemléletének fejlesztése, továbbá a felelős és tudatos fogyasztói hozzáállás alakítása.

A döntőt 2019. március 23-án rendezték meg az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar épületében. A versenyre idén több mint 150 tanuló regisztrált hazai és határon túli iskolákból egyaránt.

A verseny hagyományosan két online és egy szóbeli fordulóból áll. Az interneten keresztül beküldendő feladatsorok megoldása komplex természettudományos ismereteket igényel, amelyeket a versenyzők szakirodalmazással és kutatómunkával szerezhetnek meg. Az idei évben az online fordulókban legjobban teljesítő 15 diák került be a Szegeden megrendezett országos döntőbe.

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar épületében lebonyolított döntő két részből állt. A szóbeli fordulón két gyógynövényekhez kapcsolódó téma (növényi színanyagok; egy növény, számtalan lehetőség) közül a versenyzők egyet előadás formájában mutattak be. A Farmakognóziai Intézet hallgatói laboratóriumában lezajlott gyakorlati forduló során teakeverékeket kellet elkészíteniük a résztvevőknek.

Az országos döntőn 15 rendkívül színvonalas előadást hallhattak az érdeklődők. Az előadásokat a versenyzők kreatív elemekkel tették még szemléletesebbé. A verseny későbbi győztese, Kegyes Dávid az antociánokhoz kötődő előadásának részeként önálló kutatási eredményeit is bemutatta. Több diák készített képzőművészeti alkotást, de a témákhoz kötődően termékgyűjtemény, saját készítésű sütemény, valamint online közvéleménykutatások eredményei is bemutatásra kerültek. A laboratóriumi munka során egy esetleírásban bemutatott beteg panaszainak megfelelő teakeverék kiválasztása és elkészítése volt a feladat. A rendelkezésre álló receptgyűjteményből a megfelelő teakeverék kiválasztása, a növényi részek helyes azonosítása és megfelelő arányban történő összemérése a versenyzők gyakorlati felkészülésének és a felkészítő tanárok munkájának eredményességét igazolta.

A döntő végeredménye:

1 Kegyes Dávid (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő tanára: Sárándi Annamária)

2 Szilágyi Margaréta (Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, Budapest, felkészítő tanára: Velkei Rozália)

3 Szabó Boglárka (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda, felkészítő tanára: Dr. Koncz Gábor)

4 Kovács Anna Lídia (Ajkai Bródy Imre Gimnázium, Ajka, felkészítő tanára: Kovácsné Véber Eszter)

5 Gergics Franciska (Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek, felkészítő tanárai: Rutkai Kornélia és Lapostyán Adrienn)

6 Lovas Miklós (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen, felkészítő tanárai: Novák Veronika és Dr Várallyainé Balázs Judit) - legjobb előadó különdíj

7 Bebesi Ákos (Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest, felkészítő tanárai: Juhász Gergely, Tóth Szilvia és Bálint Martin)

8 Gyuricskó István (Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok, felkészítő tanára: Borosné Szlávik Mária)

9 Gombás Anna (Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek, felkészítő tanárai: Rutkai Kornélia és Lapostyán Adrienn)

10 Répási Gergő (DRK Dóczy Gimnáziuma, Debrecen, felkészítő tanára: Takács Judit)

11 Nyilas Tamás (Egészsegügyi Középiskola, Zenta, felkészítő tanára: Gere Anikó)

12 Czettisch Petra (Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata, felkészítő tanára: Barsi Éva)

13 Kálmán Anasztázia (Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek, felkészítő tanárai: Rutkai Kornélia és Lapostyán Adrienn)

14 Fejes István (Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Budapest, felkészítő tanára: Dr. Bubenyák Máté)

15 Nagy Imre Richárd (Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Budapest, felkészítő tanára: Dr. Bubenyák Máté)


A verseny támogatói voltak:

  • Aranymérleg Patika Bt.
  • Aura Pharma Kft.
  • B&N Pharma Kft.
  • Calen D Kft.
  • Csanád Pharma Kft.
  • Dr. Csapi Bence
  • Csiki Patika Kft.
  • Dombóvári Hárs Patika Kft.
  • Ezüstkehely Patika Bt.
  • Dr. Grabarits István
  • Ifjúság Patika Kft.
  • Kabay-Med Bt.
  • Kecskeméti Szent György Patika Bt
  • Körpatika
  • Magyar Gyógyszerész Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete
  • Magyar Gyógyszerész Kamara Csongrád Megyei Szervezete
  • Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Csongrád Megyei Szervezete
  • Makói Pro Sanitas Patika Bt.
  • Pharmainvest Zrt.
  • Pharm-Aster Kft.
  • Szegedi Gyógyszerészképzés Fejléesztéséért Alapítvány
  • Dr. Tóth Anna

Hírek

 Hírek RSS

DSC_5341

2018. november végén vette át aranydiplomáját a Szegedi Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetének professor emeritája, dr. Pintyéné dr. Hódi Klára. A Professzor Asszony sikerekben gazdag pályája – kis kitérővel – Karunkon kezdődött és itt teljesedett ki. Vele beszélgettünk az ünnepi alkalomból szakmáról, karrierről, emberségről.