Bemutato1

Patikusból műfordító gyógyszerész

Afrikát járt gyógyszerész, műfordító, könyvkiadó-alapító… A szegedi gyógyszerészkaron végzett dr. Kiss Árpáddal készült interjúban egyebek mellett az afrikai irodalomba is betekintést nyerhetünk.

Fordította: Kiss Árpád – az Ön által alapított SawaSawa Kiadó könyveiben ez olvasható. Hogyan lesz egy gyógyszerész az afrikai irodalom népszerűsítője? Gyerekkori vágyai között esetleg már szerepelt afrikai utazás?

 

Nem igazán. Dunaföldváron nőttem fel, ott is születtem, ott jártam középiskolába, igaz, a gimnázium a XIX. sz.-i Afrika-kutató Magyar László nevét viseli. Akkor ez semleges volt számomra, csak később lett fontos. Nem volt a családban gyógyszerész, ugyanakkor nagyon szerettem a kémiát, a biológiát, közel volt hozzánk a patika, ahol mindig jó szag volt és aranyosak voltak a gyógyszerészek… Így kerültem Szegedre, a gyógyszerész karra, ahol 1977-ben végeztem.

 

Ekkor már tudott angolul? Végzett gyógyszerészként esetleg már kacérkodott a műfordítással?

 

Mindig is „angolmániás” voltam. ( Németre már négyévesen járattak. ) A gimnáziummal egy időben nyílt alkalom angolt tanulni magánúton. Mindent elolvastam és lefordítottam, amihez hozzájutottam. Lennon-McCartney és B. Dylan költészete megbűvölt. Gyönyörködtem az angol mondatokban, tetszett a magyartól idegen szerkezet. Milyen szépen fejezik ki ugyanazt, amit magyarul más rendben ugyanolyan szépen lehet leírni! – véltem. „ Árpikám, figyeld csak, hogy az angol majdnem annyira takarékos, mint a magyar” – mondogatta tanárom.  De akkor még nem foglalkoztam műfordítással, tán eszembe sem jutott. Már később, a nyolcvanas években kacérkodtam Orwell Állatfarmjával, de az nyilván nem jelenhetett meg, sőt, elveszett a kézirat valahol egy razzián.

 

A végzés után két évet gyógyszertárban dolgoztam. Ez nagyon jó volt, már csak azért is, mert kezdetben nem akartam patikus lenni, viszont csodásan éreztem magamat a patikában. Egyrészt a kollégáktól olyan dolgokat tanultam, amelyek egész életemet meghatározták, de a betegekkel is nagyon jó volt együtt lenni, ha lehet egy ilyen kapcsolatot jónak nevezni. A mai napig, ha visszamegyek Dunaföldvárra, még mindig megismernek (egyre kevesebben) és köszönnek a „szakállasnak” – így hívtak a betegek.

 

Ezt követően elvittek katonának, a budapesti Honvéd Kórházba kerültem. Ez idő alatt ellátogattam a Medimpexbe, és megkérdeztem, lenne-e számomra munka, kellek-e? Már volt angol felsőfokú nyelvvizsgám, amely a gyógyszerész diplomával jó társításnak tűnt. Kellettem, egyből mondták, hogy márciustól várnak. A törzskönyvezési osztályon kezdtem a műszaki főosztályon, ahol hat évet dolgoztam. Az angol területek tartoztak hozzám, Bangladestől mondjuk Szudánig, de szerveztem évekig az amerikai FDA magyar hatóanyag inspekcióit is… és akkor jött Afrika, 1986-ban.

 

… ahol csak eszébe jutott, hogy Magyar László nevét viselte egykori gimnáziuma. De nyilván nem földrajzi felfedezőként ment oda.

 

A Medimpex küldött Kenyába, ahol négy és fél évet töltöttem, 1986-1990 között. Elsősorban kész gyógyszereket kellett törzskönyvezni és eladni – egy akkor induló piacról volt szó. Főleg a Nospa volt az egyik zászlós hajónk, ezt ott nagyon kedvelték. Én voltam a „Nospa ember”. Kb. kétszáz alapvető gyógyszerünk volt a WHO Essential Drug Listről, megyénként tendereztettek, és nekünk ott nyerni kellett. Nagyon érdekes és izgalmas feladat volt. Magyarország volt akkoriban a klorokvin malária gyógyszer legnagyobb gyártója.

 

Milyen volt az élet a nyolcvanas évek Kenyájában?

 

Kenya akkor jött föl, jó időjárás volt, nem volt aszály, nem volt éhínség, több éve stabilitás jellemezte. Ezek a körülmények sokkal jobban meghatározzák ott az ország életét, mint nálunk.

A kelet-afrikai régió 1961-2 körül lett független. Minden ilyen elválás véres, és ez különösen véres volt, mindkét oldalon nagyon sok civil pusztult bele. Viszont nagyon bölcs volt a kenyai elnök, mert amikor hatalomra kerültek, összehívta a telepeseket, a fehéreket, az indiaiakat és a szabadságharcosokat, és azt mondta, hogy együtt kell ezt az országot egyben tartani. Mi nem tudunk mindent egyedül megoldani, ha elviszik a pénzt, elviszik a piacot is. Kenya a hatvanas-hetvenes években mintaország volt, és most is az. Címerében szerepel: Harambee – együtt !

 

Akkor turisták még nem jöttek az országba tőlünk. Az én időmben nehezebb volt odamenni, nehezen lehetett vízumot kapni. Vadászni se jöttek szerencsére, mert Kenyában betiltották a vadászatot. Két-három expedíciós társasággal találkoztam csupán. 1988-ban volt 100 éves a Teleki-expedíció, ennek emlékére szerveztek egy rendkívül rangos tudományos expedíciót. Teleki jelentősen hozzájárult a ma észak-kenyai terület megismeréséhez. ( Teleki-vulkán, Rudolf-tó, Stefania-tó ). Találkoztunk az expedícióval, segítettünk, amit tudtunk. ( Szereztem borkősavat, mikor a Rudolf-tóhoz indultak, mert a tóvíz nagyon lúgos, pocsék ivóvíz. Borkősavval lecsapva ihatóbbá tehető.)

 

Bizonyára hosszan tudna mesélni afrikai élményeiről, aminek azonban most terjedelmi korlátai vannak…

 

Ez így van. Ott dolgozott például Richard Leakey, a világhírű paleo-antropológus. A feleségem, aki történelemtanár, hozzá járt kurzusokra igazi Leakey-szakértő lett.

 

De üzleti partnereinket is említhetem, voltak köztük olyanok, akik nagyon aranyosak voltak, és sokszor nagyon jól átvertek. Sokszor bevittek az erdőbe, de hát az ember a maga kárán tanul olykor. De olyan is volt, hogy valakivel csak telefonon állapodtunk meg egy százezer dolláros üzletről, és amiben megállapodtunk, az úgy is volt.

 

… és persze a malária. Nagyon sokan meghaltak trópusi maláriában ’89 nyarán, kb. 50 százalékos volt az esély a túlélésre (kezelés nélkül). A feleségem is megkapta, amikor befektették a kórházba, mondták, ebben az ágyban halt meg a miniszter lánya. Éva nagyon büszke volt, hogy ilyen jó helyre került! Látogatóba jött nővérem a másik kórteremben vacogott láztól. Mrs. és Ms. Kiss – csak ne keverjék őket össze! Majd hepatitiszünk is lett. Akkor még azt mondta az olasz orvos, hogy erre nincs terápia, együnk sok spagettit, meg igyunk Coca-Colát…!

 

A kenyai, illetve más afrikai ország szépirodalma is nyilván ekkor ragadta meg…

 

…Nem volt tévé, nem volt szinte semmi, csak társaság meg az olvasás este. Kenyában nagyon jó könyveket találtam, nagyon jó íróik vannak, jó könyvesboltok, Kunderától Achebéig. Mindez angol nyelven.

 

Afrika, illetve az afrikai irodalom iránti vonzódása már abból is kitűnik, hogy a kilencvenes években hazajövetele után létre hozták a Kávé Kiadót, amelyet aztán a SawaSawa Kiadó vett át..

 

A kiadó elsősorban az afrikai irodalom legalább egy töredékének a magyar megjelentetésére törekszik. A sawasawa jelentése kiszuahéli nyelven: ugyanaz, de második jelentése is fontos: klassz, príma, kúl (cool). Magyarul is jól szól: szava szava.

 

A.Sillitoe angol író Európában játszódó regényei mellett, afrikai szerzőktől fordítottam angolról magyarra. Egyik fő vonulatot a világszerte sikeres Meja Mwangi kenyai író könyvei jelentik. 1999-ben járt Magyarországon, második könyvének a bemutatójára hívtunk meg. Azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy a kenyai író az angol (nyelv) rabja. Fontosnak tartom a 37 évesen szintén világhírűvé lett nigériai Chimamanda Ngozi Adichie műveit is. Afrika kötődésű európai szerzőktől is fordítottam, pl. Karen Blixen vagy Elspeth Huxley. A www.sawasawa.hu honlapon megtekinthető az eddig megjelent könyvek ismertetője.

 

Korábban az afrikai irodalom elsősorban szájhagyományon keresztül terjedt. Nagyon jók a közmondásaik, meséik, mondaviláguk. Ezeket összegyűjtötték, leírták. Hoztunk haza egy csomót, és gondoltam rá, hogy fordítani kellene, de az nagyon nehéz. Sok magyarázatot, háttéranyagot igényel, ezért nehézkes olvasmány lenne.

 

Miután hazajött Kenyából, visszatért eredeti hivatásához is?

 

Természetesen. Az iparba mentem vissza, egy amerikai gyógyszergyárnak dolgoztam. Interferonnal foglalkoztak, és ez nagyon izgalmas volt számomra, mert a hepatitisz kezelésére úgy tűnt, hogy működik. Utána pedig elmentem egy magáncéghez, amelynek egyiptomi irányú munkái voltak, vannak. Egy gyógyszergyár épült ott. Szellemi exporttal és know-how-kal segítettük őket. Most is itt dolgozom és képviseljük a Rowa Gyógyszergyárat is.

 

Az időközben megjelent tanulmányai is jelzik, hogy tényleg nem távolodott el a szakmától…

 

A kinin, illetve a malária mindig is érdekelt, a kinin kultúrtörténetét szeretném feldolgozni könyvben, ezen dolgozom most. Eddig négy publikáció megjelent a témában a Gyógyszerészetben. Több irodalmi műben is találkozhatunk a maláriával, eddig számos utalásra bukkantam Shakespeare drámákban, de ott van az Isteni színjátékban és a magyar irodalomban is találunk emlékeket ezzel kapcsolatban. Nálunk is jelen volt a malária, még az ötvenes években is, a Nyírségben, Somogyban. Az olaszok is ugyanebben szenvedtek, majd a mocsarak lecsapolásával megszüntették a szúnyog tenyészhelyét, eliminálták a vektort, felszámolták a római lázat.

 

Úgy tűnik, szerencsésen ötvözi a szakmai és az angol tudását…

 

Sokat kell ehhez olvasni angolul. Beszereztem vagy tíz utazó publikált útinaplóját, pl. Livingstone, Stanley, Burton, Speke és Samuel White Baker, akinek a felesége a magyar Sas Flóra. Ő az egyetlen nő a magyar Afrika-felfedezők között. Férjével tárták fel a Nílus forrásának, felső folyásának utolsó rejtélyét. Az afrikaiak a Myadue, Hajnalcsillag névvel illettek. Magyar László halála (1864) előtti levelezése utalhat maláriás panaszokra. Sok érdekesség van egy ilyen naplóban vagy a megmaradt levelezésben.

 

… és igen, ez egy szerencsés ötvözet. Jó dolog, ha az ember a hobbijának is él.

2011-ben Dunaföldváron Magyar László emlékkiállítás nyílt, amelyet az angolai nagykövet is megtisztelt jelenlétével. Magyar egészségének alakulásáról tarthattam előadást, a kör bezárult.

 

Van valami rálátása a jelenkori patikai helyzetre?

 

Igen, abszolút követem az eseményeket, sok barátom patikus. Most, már „kifelé menve” van egyfajta rálátásom a szakmára, ami harminc évesen még nem volt meg biztosan. Úgy látom, jó irányba mozdulunk. Az én időmben nem igen esett szó gyógyszerészi gondozásról, felvilágosító munkáról. Szinte nem voltak OTC termékek, vagy nem ajánlhattunk semmit, vagy keveset, a hozzánk fordulóknak. Mára ez szerencsésen megváltozott.

 

A felvilágosítás a mi munkánkban is fontos. Azokat a reklámanyagokat, hirdetéseket, amelyeket használunk, nagyon megnézem, hogy tisztességesek legyenek. A háziorvosok szeretik szóróanyagainkat, mert azt mondják, hogy ha ezt odaadják a betegnek, amit elmondtak, nem vész el.

 

Járnak még ki Afrikába?

 

Nem, mostanában már nem, sok éve nem voltam szubszaharai Afrikában. Félek is egy kicsit, amikor utoljára voltam a kilencvenes években, akkor azt éreztem, hogy ez már nem az enyém. Minden megváltozott… és akkor gondoltam, hogy hagyjuk meg úgy, ahogy az emlékeimben van. Azt mondtam magamban, hogy ha igazán nincs ott dolgom, hát akkor inkább valami mást kéne csinálnom. Többet tudok foglalkozni a családommal, a három lányommal… és hát a könyvek! Elkötelezett vagyok, mert elkötelezett tanáraim voltak. Azok az öreg patikusok is, akiknél én tanultam, azok is jó értelemben vett megszállottak voltak.


Az interjút készítette: Bunyevácz Zsuzsa (eredeti megjelenés: Gyógyszerészi Hírlap, 2018. szeptember)