hohmann-mta2

Kitartás és precizitás - Hohmann Judit akadémikus portréja

A Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének vezetőjét, Hohmann Juditot az MTA levelező tagjává választották. Ennek kapcsán beszélgettünk professzor asszonnyal munkájáról, kutatói pályájának indulásáról, az általa képviselt tudományterület jelenéről és jövőjéről.

Először is gratulálok a megválasztáshoz!

Hogyan foglalná össze eddigi kutatói pályáját? Miért éppen a növényi hatóanyagok keltették fel az érdeklődését?

Tudományos diákköri munka keretein belül kezdtem el növényekkel foglalkozni a Farmakognóziai Intézetben, és azonnal nagyon megszerettem a témát, később pedig fel sem merült, hogy más tudományterületre váltsak. Úgy gondolom, hogy ez egy szép terület, amely kifogyhatatlan lehetőségeket kínál a kutatóknak, közvetlenül nyújtja a felfedezés örömét. Bármilyen új vegyületet sikerül kinyernünk egy növényből, akkor az egy olyan felfedezés, amely a kutatónak sikerélményt jelent. Most is úgy gondolom, hogy ez a tudományterület jó választás volt, hiszen érdekes, produktív és kimeríthetetlen.

Mi volt az eddigi legsikeresebb ötlete kutatói pályája során? Mire a legbüszkébb eddigi munkássága eredményei közül?

Eddigi pályafutásom során kétségtelenül a kutyatejfélék, Euphorbia fajok kutatása volt a legsikeresebb. Kémiai szempontból is nagyon eredményes a nemzetséggel kapcsolatos munkánk, hiszen sok új vegyületet, sőt új váztípusokat sikerült azonosítanunk Euphorbia fajokból. Ugyanakkor az izolált diterpének hatása is figyelemre méltó, kutatócsoportunk írta le először a vegyületek multidrogrezisztencia-csökkentő és ioncsatorna-gátló hatását.

Ha visszatekint, akkor az akadémikussá válás már a pályája elején is cél volt? Benne volt ez a levegőben?

Nem, egyáltalán nem. De lehet, hogy ez a helyesebb, mikor az ember nem készül erre tudatosan, hanem a munkája eredményeként egyszer csak eléri. Máthé Imre professzor úr mondta egyszer, amikor intézetvezető volt, hogy „Jutka! Magából lehet akadémikus.” Akkor nem hittem neki, de még az utolsó pillanatokban, a választás előtt sem voltam biztos benne, hogy tag lehetek.

Mit jelent a levelező tagság?

Akadémiai tagként elsődleges feladatom a tudomány képviselete, ennek részeként részt veszek a havonta tartott osztályüléseken, illetve kijelölt akadémiai feladatokat látok el. A levelező tagság az elkövetkezendő ciklusok valamelyikében, leghamarabb három év múlva, rendes tagsággá alakulhat.

Hogyan zajlik a választás?

Új tagokat az akadémikusok jelölhetnek a háromévente történő választás előtt. A többkörös kiválasztási eljárás során az arra érdemesnek talált kutatók jelöléséről az akadémiai osztályok zárt ülésen szavaznak. Az osztályok több körben szavaznak a lehetséges jelöltekről, az akadémikusok először arról döntenek, hogy kit támogatnak. Az vehető jelöltként figyelembe, akit a szavazáson résztvevő akadémikusok legalább 50%-a támogat. Ezt követően újabb szavazás során döntenek a jelöltek sorrendjéről. Az így kialakított listáról annyi jelölt válik taggá, ahány hely jut az adott akadémiai osztályra. Az osztályok az általuk kiválasztott jelöltekről javaslatot tesznek, a tagok megválasztásáról végül az Akadémikusok Gyűlése szavaz. Az akadémiai választás kevéssé kiszámítható, nagyon komplex folyamat, amelynek eredménye sok tényezőn múlik. A kiváló tudományos mutatók szinte csak a belépőt jelentik, a választás eredményét az attitűd is befolyásolja. Az én esetemben előnyt jelenthetett, hogy gyógyszerész vagyok, és a tudományterületünk, a farmakognózia is talán kuriózumnak számít a kémián belül. Akadémikussá választásom nemcsak számomra elismerés, de a tudományterületnek és minden művelőjének is elismerő visszajelzés.

Mi következik ez után?

Jövő év elején várható, hogy megtartom a székfoglaló előadásomat. Ezt követően a rendes tagsághoz a tudományos munka folytatása és újabb tudományos eredmények elérése szükséges.

Érezte valaha úgy, hogy lemondással vagy áldozattal jár kutatónak lenni?

Igen, a kutatás a családtól vehet el időt. A kutatómunka szellemi tevékenység, nem ér véget a munkanap végén. Nem egyszerű megtartani az egyensúlyt a családdal és a munkával töltött idő között. Ugyanakkor mindig figyeltem arra, hogy a családommal minőségi időt tudjak eltölteni, különösen akkor, amikor még kisgyermekes anyuka voltam. Később, ahogy nőtt a fiam, úgy töltöttem én is egyre több időt a munkával.

Az MTA honlapján az olvasható, hogy a 102 új tag között 26 kutatónő található. Mit gondol erről az arányról? Kutatónőként vagy kutatóként tekint Önmagára?

Azt gondolom, hogy ezzel az aránnyal már elégedettek lehetünk. A nők aránya az MTA akadémikusai között még mindig alacsonyabb, mint sok más európai intézményben, de úgy gondolom, hogy javuló tendencia figyelhető meg. Kutatónőként tekintek magamra, de az akadémikussá válást a teljesítmény és nem a nem határozza meg.

Mi volt a legnagyobb akadály, amelyet le kellett küzdenie pályája során?

Az én korosztályomat az hátráltatta az egyetemen maradásban, hogy nagyon alacsony volt az anyagi megbecsülés, ezért induláskor nagyon nehéz volt. Az évfolyamtársaim jó helyzetben voltak a patikai privatizáció idején, sokan tudtak gyógyszertárát nyitni, és mi itt az egyetemen nagyon alulfizetettek voltunk. Elképzelhetőnek tartom, hogy a korosztályomból azért van most ilyen kevés egyetemi oktató, mert induláskor nem volt anyagilag vonzó az egyetemi kutatói pálya. Sajnos, az a tapasztalatom, hogy napjainkban is csak pályázati forrásokkal megoldott az elfogadható szintű bérezés. Nagyon időszerűnek tartom az egyetemi bértábla rendezését.

Milyen tanácsot adna a pályakezdő önmagának?

Úgy gondolom, hogy elsősorban kutatóalkat vagyok, és ha valaki jó kutató akar lenni, akkor ne vállaljon annyi közszereplést és egyetemi tisztséget, mint amennyit én vállaltam. A közszereplés ugyan segíti a karriert és a kapcsolatok kiépítését, de nagyon sok értékes időt vesz el. Jó lett volna kicsit kevesebb közéleti szerepvállalás.

Volt olyan pillanat a pályája során, amikor más karrierlehetőségek is felkeltették az érdeklődését?

Nem, soha sem merült fel bennem, hogy mással foglalkozzam.

Kit vagy kiket tekint a legmeghatározóbb szakmai mentorának, példaképének?

Első mentorom és pályám elindítója dr. Rózsa Zsuzsanna volt. A Farmakognóziai Intézetben, korábbi nevén Gyógynövény- és Drogismereti Intézetben ő irányította TDK-, majd doktoranduszi munkámat is. Tulajdonképpen tőle tanultam a szakmát. Közvetlen témavezetőmön kívül más kiváló kutatók is meghatározó szerepet játszottak és játszanak mind a mai napig az általam végzett majd irányított tudományos munka alakulásában. Szeretném kiemelni az intézet két korábbi vezetőjét, Szendrei Kálmán és Máthé Imre professzor urakat, akik példaképként szolgálnak a tudományos trendek követésében és a tudományban oly nélkülözhetetlen kooperációk kialakításában. Az ő korábbi munkásságuk, ötletességük, illetve az általuk kialakított kiváló hazai és nemzetközi kapcsolatok a jelenlegi Farmakognóziai Intézetre is hatással vannak.

Véleménye szerint kutatónak születik az ember vagy beletanul? Milyen tulajdonságai vannak egy jó kutatónak?

Semmiképpen sem születik a kutató, hanem azzá válik. Ehhez az egyén részéről szükség van a kutatás iránti elhivatottságra. Viszont az, hogy kiből lesz kutató, azon is múlhat, hogy van-e álláshely az adott kutatóintézetben, és tudja-e folytatni a TDK- vagy Ph.D.-munka során megkezdett kutatásait. Egyetemet végzetteknek, különösen a gyógyszerészeknek sok más karrierlehetőség is vonzó lehet. A jó kutató érdeklődő, következetes, kitartó, precíz és igényes a munkája iránt. A folyamatosan fenntartott kíváncsiság a kutatások egyik fő hajtóereje.

Sosem merült fel Önben, hogy egyszer kifogynak az ötletek?

Nem, ez soha nem merült fel. Miután a kutató megismer egy területet, látja azt, hogy mindig van folytatás, egyik ötlet generálja a másikat. Sőt, az ember igyekszik még jobban csinálni, még újabb és még érdekesebb témákat kidolgozni és megvalósítani.

Hogyan változott a farmakognóziai kutatások iránya pályafutása kezdete óta? Mi várható a jövőben ezen a területen?

Pályám elején egyértelműen a kémiai irányultság volt a meghatározó a tudományterületünkön. Elsődleges célunk új vegyületek azonosítsa volt, később azonban előtérbe került a vegyületek farmakológiai hatásának felderítése is. Ma már a TDK-s és Ph.D.-hallgatóink is ebbe a szemléletmódba tanulnak bele: nem csak az új vegyületek számának a növelése a cél, hanem a vegyületek minél szélesebb körű hatástani jellemzése is. Véleményem szerint a jövőben még célzottabbá fog válni az ígéretes molekulák gyors és hatékony megtalálása. A szűrővizsgálatok, hatáskövetett izolálás és metabolomika eszköztárának a segítségével csak a célmolekulát fogjuk izolálni, ami számunkra érdektelen, azt nem.

Hogyan alakult az Ön mindennapi munkája kutatóként?

Kutatói pályafutásomat három szakaszra tudnám bontani. Először még én ültem a laborban és végeztem a labormunkát, később a közvetlen irányításom alatt technikusok és hallgatók végezték a labormunkát. Mostanra pedig leginkább a témavezetőkkel egyeztetek arról, hogy melyik témában mit és hogyan lehetne csinálni. Eleinte nagyon nehezen életem meg azt, amikor már nem végeztem mindennapos labormunkát, ezt mostanra már megszoktam, de még mindig nagyon szeretek kromatogramokat értékelni és NMR-spektrumokat fejteni.

Hogyan látja az utánpótlást? Tanítványaiból is jó eséllyel kerülhetnek majd ki MTA tagok, vagy az „agyelszívás”, akár a külföld, akár az ipar részéről ezen a területen is megfigyelhető?

Munkám egyik legnagyobb eredményének az tartom, hogy mind az Intézetben, mind a tudományterületen biztosított az utánpótlás. Nemcsak a tanítványaim, hanem a tanítványaim tanítványai is jó eséllyel válhatnak akadémikussá. Igen, van elszívó erő, de az a mi felelősségünk is, hogy anyagi és más ösztönzők segítségével megpróbáljuk itt tartani a fiatalokat. A mi feladatunk, hogy megszerettessük ezt a területet a fiatal kutatókkal, hogy érdekesnek és szakmai kihívásnak lássák ezt a munkát, érdemesnek arra, hogy ezzel foglalkozzanak.

Megosztaná velünk a kutatói ars poeticáját?

Kitartás és precizitás. Egy jó ötlet alapján igényes és precíz munkával, jó manualitással szép eredményeket lehet elérni. Kitartó és elszánt munkával még kevésbé szerencsés témáknak is lehet jó eredménye.

Köszönöm az interjút! További munkájához sok sikert és kitartást kívánok.


Tóth Barbara


Hírek

 Hírek RSS

DSC_5341

2018. november végén vette át aranydiplomáját a Szegedi Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetének professor emeritája, dr. Pintyéné dr. Hódi Klára. A Professzor Asszony sikerekben gazdag pályája – kis kitérővel – Karunkon kezdődött és itt teljesedett ki. Vele beszélgettünk az ünnepi alkalomból szakmáról, karrierről, emberségről.