IMG_20191129_110117

"A kémiai reakciók működnek, ha van, aki elindítja őket"

A Gyógyszerésztudományi Kar oktatóját, Szakonyi Zsoltot egyetemi tanárrá nevezte ki Áder János köztársasági elnök. Ennek apropóján beszélgettünk professzor úrral munkájáról, kutatói pályájának indulásáról, az általa képviselt tudományterület jelenéről és jövőjéről.

Először is szívből gratulálok a kinevezéshez! Az interjú előtt olvasgattam az önéletrajzát és azt láttam, hogy Szombathelyen született. Miért választotta Szegedet Szombathelyről?

A középiskolai osztályfőnököm, aki a kémiai és fizika tanárom volt egyben, a JATE-n végzett Szegeden. Hozzá jártam kémia szakkörre és nála végeztem középiskolai diákkörös munkát, ő javasolta, hogy válasszam Szegedet, mert Szeged nagyon élhető, jó hangulatú város. Gyerekkoromban néhányszor jártam Budapesten a szüleimmel és nagyon ijesztőnek találtam a város, ez annyira meghatározó élmény lett, hogy később, még gimnazista koromban is úgy gondoltam, hogy ott elvesznék a tömegben. Szeged első látásra nagyon megtetszett, bár messzebb volt, de sokkal élhetőbbnek tűnt.

És mi volt az, ami itt tartotta az egyetemi végzés és a PhD után?

Leginkább a kutatómunka. A diploma megszerzése után felajánlottak egy középüzemi munkalehetőséget Vas megyében, de ezzel párhuzamosan Fülöp professzor úr meghívott kutatni. Korábban, a szakdolgozati munkám során is témavezetőm volt, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy felajánlotta a további közös munka lehetőségét. Úgy döntöttem, hogy amíg megszerzem a PhD-t, maradok továbbra is Szegeden. Bár már a kutatói éveim kezdetén is nagyon sokat dolgoztunk, mégis sokkal szabadabbnak éreztem magamat, mint egy gyógyszertári állásban éreztem volna. Az egyetemi környezet biztosította a nagyfokú szellemi szabadságot, és bár nem volt könnyű döntés, még is itt maradtam a PhD elvégzése után is.

Miért nem volt könnyű döntés?

Elsősorban a szüleim miatt, nagyon vártak már vissza. Másrészt pedig anyagilag sem volt egyszerű, már akkor is alacsony volt az ösztöndíj és ezzel szemben a gyógyszerészi diploma nagyobb anyagi jólétet biztosíthatott volna, ha nem egyetemi kutatóként helyezkedek el.

Mennyire volt egyértelmű a gyógyszerészi tanulmányai kezdetén, hogy kutató szeretne lenni?

Nem volt ez dedikálva az egyetemi tanulmányaim elején. Nagyon érdekelt maga a gyógyszerészet is, a gyógyszertári munka, borzasztóan élveztem a nyári gyakorlatokat és az államvizsgás gyakorlatot is. Szerettem a patikai légkört.

Gyógyszerészi kémia szigorlaton azt mondta a vizsgáztató professzor nekem, hogy „látom, látom igyekszik maga, na de lássuk be, nem nagyon van ehhez magának érzéke.” A tudományos diákköri munkám sikere mégis elindított a kémikusi kutatói pályán. Nem volt magától értetődő, hogy itt maradok kutatni, akkoriban nagyon nagy dolognak számított, ha valakit meghívtak kutatni egy intézetbe, ezért is éreztem magam nagyon megtisztelve, amikor a végzés után Fülöp professzor úr invitált.

Soha nem vonzotta később a patikai gyógyszerészet?

Nem. A családban van gyógyszerész, aki gyógyszertárban dolgozik, így közvetve én is követem a patikai gyógyszerészi munka alakulását.

A tudományos mutatói egészen kiemelkedők, mit gondol, mi jellemezi a sikeres kutatót?

A jó kutató valóban kutat és nem csak dolgozik. Alapvető feltétele a sikeres kutatásnak a kíváncsiság: kíváncsinak kell lenni az újra, és arra, hogy mi történik azon a tudományterületen, amivel az adott kutató foglalkozik. Fontos még az intuíció is: mindenkinek meg kell találni azt a területet, amiben jó vagy akár kiemelkedő is lehet. Nem elhanyagolható a szakmai alázat sem, illetve el kell fogadni azt, hogy a kutatás időigényes folyamat. A kutatói tudás nem jön magától, nagyon sok időt és energiát kell rá áldozni. A kutatás sikere – kevés kivételtől eltekintve – többnyire a belefektetett idővel és energiával arányos. Mindehhez elengedhetetlenül fontos a család támogatása, hiszen sokszor a családtól is időt vesz el a kutatómunka.

Kutatóként mennyire nehéz egyúttal vezetőnek is lenni?

Az a legnehezebb. Minden, a pozícióval járó kötelezettség a kutatástól veszi el az időt. Idővel sok adminisztratív feladat hárul a vezető kutatókra, ezért fontos lenne, hogy mire a kutató elér erre a szintre, akkorra egy megfelelő csapat segítse a kutatómunkát. Napjainkban ennek a fiatal kutatócsoportnak a felépítése az egyik legnagyobb kihívás.

Mennyire látja biztosítottnak az utánpótlást?

Sajnos, nem nagyon.

Mi ennek a legfőbb gátja?

Véleményem szerint elsősorban az, hogy nagyon sok, az egyetemi kutatói karriernél sokszor vonzóbb alternatívából választhatnak a fiatalok. A kutatói pályába sok energiát kell belefektetni.

És nem biztos a siker?

De, a sikernek jönnie kell, ha az ember dolgozik érte, csak nem biztos, hogy mindenkinek van türelme kivárni. Sajnos ez a munka úgy működik, hogy minél kevésbé megy, annál többet kell vele dolgozni.

Sok nagyon tehetséges fiatal mondja azt, hogy nem akar erre a munkára négy-öt évet áldozni. Érthető módon a fiatalok nagy része nem akar éveket várni a diploma megszerzése után a családalapítással, és nem szeretnének éveket várni az elfogadható vagy jó fizetésre, illetve a szakmai sikerekre sem, ezért más munkakörökben folytatják.

Hogyan lehet mégis megnyerni a fiatalokat?

A kutatói karrier a legtöbb esetben a tudományos diákköri munkával indul. Ehhez fontos az, hogy az oktatónak kapcsolata legyen a hallgatókkal.

Fontosnak tartja az oktatást?

Igen, nagyon. Sajnos már magyar hallgatóknak nem tartok gyakorlatot, és mire találkozok velük előadáson, addigra sokan már kerestek maguknak TDK-s helyet.

Szeret is oktatni?

Igen.

Ha tetszőlegesen bármelyik tisztségétől vagy feladatától minden következmény nélkül megválhatna, melyik lenne az?

Az adminisztratív feladatoktól nagyon szívesen megválnék. Olyan feladatoktól, amelyek felemésztik az időmet és az energiámat, és könnyen lehet, hogy más szívesebben vagy jobban csinálná, mint én. A titulussal járó bizottsági tagságok is időigényesek, de a Kar érdekében részt kell venni ebben a munkában is.

Olvastam, hogy többször volt külföldi tanulmányutakon.

Ezek meghatározó élmények. Szerintem minden kutatónak ki kellene mennie legalább egy félévre, de inkább egy évre más országokba is kutatni. Az ott eltöltött idő alapvetően meg tudja változtatni a kutató szemléletmódját, és azt, hogy hogyan kutat. Ha jó helyre tud valaki menni, az a karrierje szempontjából később meghatározó lehet. Egy év alatt olyan új szokások és kapcsolatok tudnak kialakulni, amelyek a megszokott közegben nem fejlődnének ki.

Nem merült fel, hogy külföldre költözik?

De felmerült, ugyanakkor érdemes azt látni, hogy nagyon nagy a versengés a külföldi kutató helyekért, és a legtöbbször csak határozott időre veszik fel a kutatókat, egy-egy projekt erejéig. Ezt a bizonytalanságot és kockázatot nem szerettem volna vállani. Másrészt bár nagyon jól éreztem magam külföldön, mindig nagyon örültem, amikor hazajöttem, nekem nagyon fontos a hazai környezet.

Tudná valamihez vagy valakihez kötni a kémia szeretetét?

Az első talán a kémiatanárom volt, aki ezt a világot megszerette velem. A családomban senki még csak hasonlóval sem foglalkozott. A diákkörös évek és a kezdeti sikerek szintén meghatározóak voltak számomra.

Kit tekint szakmai mentorának?

Fülöp professzor urat. Ő volt a TDK-s témavezetőm, nála készítettem a szakdolgozatomat és később a PhD-m alatt is ő irányította a munkámat. Az elmúlt évek során több nehéz helyzetben is számíthattam rá mind szakmailag, mind magánemberként. Vele mindig könnyebbnek tűntek a dolgok.

Mit tanácsolna azoknak a gyógyszerészhallgatóknak, aki tudományos pályában gondolkozik?

Mindenkinek meg kell azt találnia, amiben igazán jó lehet és nem szabad semmit sem erőltetni. Azt szoktam mondani a diákköröseimnek, hogy miután eltöltöttek pár hónapot az intézetben, utána üljünk le és beszéljük meg a tapasztalatokat. Értékeljük közösen, hogy erre gondoltak-e, amikor hozzánk jelentkeztek kutatni. Ha nem, akkor bátran mondják meg, és rossz érzés nélkül elválunk. Akár a diákkörös munka kezdetén vagy alatta, akár a szakdolgozat megírását követően. Semmilyen hátrány nem éri azt, aki máshogy dönt végül. Semmiképp sem szabad a témavezetőknek rábeszélni a hallgatókat valamire, amihez nincs belső késztetésük. Senkit nem szabad rábeszélni a tudományos munkára. Nem helyes, ha a hallgató nem mer szólni. Javaslom, hogy próbáljanak ki több intézetet, több munkát. Két hónap munka alatt ki szokott derülni, hogy van-e kedve az adott munkához vagy sem.

És azoknak a hallgatóknak, akiknek nehezen megy a kémia?

Mindent meg lehet tanulni. Érdemes lenne hangsúlyt fektetni a megfelelő alapok megszerzésére és az adaptálható tudás elsajátítására. Fontos, hogy értse a hallgató az összefüggéseket, és tudjon elvonatkoztatni a konkrét példáktól. Nem addig kell tanulni, amíg az ember megjegyzi, hanem amíg megérti az adott anyagot.

Mit tartott a legjobb ötletének és legnagyobb szakmai sikerének?

Ezen egy kicsit el kell gondolkoznom… Talán azt, hogy két olyan nemzetközi szabadalmat is sikerült a kutatási területünkön megalkotnunk, amelyekbe ipari partnereket is sikerült bevonnunk. A β-aminosavak és heterociklusos vegyületek szintézisével foglalkozó szabadalmaink később számos közlemény és ipari együttműködés alapját képezték. Fülöp professzor úr indítóötlete nyomán fordult a figyelmem a természetes monoterpénekből kiinduló bioaktív vegyületek szintézise felé, és ezek az ötletek váltak később a nagydoktori értekezésem témájává is.

Hogyan látja a kutatás jövőjét?

A kutatás egyre nehezebb lesz, a sajátom is. Ameddig a kari feladatok fennállnak, addig egészen biztosan lassabb lesz a kutatómunka. A természetes terpéneken alapuló bioaktív vegyületek szintézisének van jövője. A jövőbeli kutatások sikerének a kulcsa a hatékony és működő együttműködések kiépítése. Tisztán kémiai kutatásokkal nagyon nehéz előre jutni. A szintetikus kémiai eredményeket hatástani mérésekkel és elméleti számolásokkal kell kiegészíteni. A szintetikus munka önmagában, koncepció nélkül már nem életképes. A publikálás kritériumai teljesen átalakultak, ahhoz, hogy a nagy folyóiratok új elvárásainak megfeleljünk meg kell újulnunk. A többi kutatási területen is megfigyelhető multidiszciplinaritás nálunk is előtérbe került, és a kutatást, illetve az oktatást is ennek megfelelően kell átalakítanunk.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amellyel a kutatói pályáján szembe kellett néznie?

A legnehezebb mindig az utánpótlás kérdése volt és ma is ez a legnagyobb kihívás: az utánpótlás nevelése és megtartása. A kémiai reakciók működnek, ha van, aki elindítja őket. Kutatóként kihívás lehet még a jól működő hazai és nemzetközi kapcsolatok kiépítése.

Mi változott a professzori kinevezéssel? Milyen érzések töltötték el, amikor professzorrá nevezték ki?

A professzori kinevezés helyett a nagydoktori értekezés megvédéséhez kapcsolnám a pozitív érzelmi hullámot, hiszen azzal az addigi munkámat ismerték el. A professzori kinevezés egy státusz, amivel rengeteg új kötelezettség is jár. Nagyobb pozíció, nagyobb felelősség. A nagydoktori cím egy munkaciklusnak az elismerése, amely egy mérföldkő a kutató életében. A professzori címet nem tekintem ilyennek.

Javasolná-e a gyermekeinek a gyógyszerészi hivatást?

Nagy lehetőségek vannak a gyógyszerészetben, és a természettudományos érdeklődést is örökölték, de természetesen nem fogom erőltetni a gyógyszerészetet.

Mivel fognak telni a következő évek?

A dékáni ciklusban az adminisztratív munkák fognak előtérbe kerülni. Nagyon fontos, hogy a Gyógyszerésztudományi Kar ügyeit rendben tartsuk. Dolgozunk az új kari épület megvalósításán, illetve azon, hogy a hallgatói létszámot meg tudjuk tartani, sőt, ha lehet, akkor növeljük, továbbá dolgozunk a kar nemzetközivé válásán is.

Miből merít erőt a mindennapi munkájához, mivel tölti szívesen a szabad idejét?

Elsősorban a családom ad erőt, és velük töltöm a szabadidőmet is. A kutatómunka mellé nem sok hobbi fér bele, nekem egy különleges hobbim van: a főzés. De ha jobban meggondolom, akkor nem is áll olyan távol a főzés a gyógyszerészettől és a szintetikus kémiától.


Tóth Barbara

Hírek

 Hírek RSS

DSC_5341

2018. november végén vette át aranydiplomáját a Szegedi Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetének professor emeritája, dr. Pintyéné dr. Hódi Klára. A Professzor Asszony sikerekben gazdag pályája – kis kitérővel – Karunkon kezdődött és itt teljesedett ki. Vele beszélgettünk az ünnepi alkalomból szakmáról, karrierről, emberségről.