Kep_6b

Sok érdeklődő a GYTK Kutatók Éjszakája rendezvényén

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara harmadik éve kapcsolódik be a Kutatók Éjszakája rendezvény programjaiba. Ebben az évben a kar intézetei 2017. szeptember 29-én 17 és 23 óra között várták a gyógyszerészeti kutatások iránt érdeklődőket.

A több mint tíz évvel ezelőtt indított kezdeményezés célja, hogy megismertessék a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítve a különböző tudományterületeket. Ez az alkalom kitűnő lehetőséget biztosított arra is, hogy a továbbtanulás előtt álló középiskolás korosztály informálódhasson a kari intézetekben folyó kutatási munkáról és a gyógyszerészhallgatók képzéséről.

 

A rendezvény népszerűségét bizonyítja, hogy ebben az évben több mint 400 látogató vett részt a GYTK Kutatók Éjszakáján.

 

Köszönjük a kollégák munkáját.

 

A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.

Hírek

 Hírek RSS

Kep_1

2017. december 12-én karunk négy hallgatója, Horváth Ádám, Sátori Gréta, Módra Szilvia és Barna Ferenc vehette át a városháza dísztermében Szeged Megyei Jogú Város tanulmányi ösztöndíját.