Kep_1_banner2

Szegediek sikeres doktori védése a tajvani partnerintézményben

2017. november 21-én Karunk három korábbi PhD hallgatója védte meg doktori értekezését Tajvanon, a Kaohsiung Medical University Gyógyszerésztudományi Karán.

Dr. Dankó Balázs és Dr. Tóth Barbara a Farmakognóziai Intézetben, míg Dr. Bózsity Noémi a Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetben végezték kísérletes munkájuk legnagyobb részét.


Mindhárman részt vettek a két intézmény által 2011-ben elindított duális doktori képzési programban. Az ebben részt vevő PhD hallgatók legalább 6 hónapig kutatnak a partner intézményben, majd sikeres védés esetén mindkét egyetem doktori oklevelét elnyerik. 2014-ben történt az első duális programban résztvevő tajvani hallgató védése Szegeden, ezt 2016-ben további két tajvani PhD hallgató szegedi avatása követte, az idei avatáson a negyedik szegedi doktori oklevél átadására kerülhetett sor.


A mostani tajvani védésen Karunkat képviselték a volt PhD hallgatók témavezetői (Dr. Hunyadi Attila, Dr. Vasas Andrea és Dr. Zupkó István, továbbá Karunk dékánja, Prof. Dr. Hohmann Judit és a Gyógyszertudományok Doktori Iskola vezetője, Prof. Dr. Fülöp Ferenc.

Hírek

 Hírek RSS

Kep_1

2017. december 12-én karunk négy hallgatója, Horváth Ádám, Sátori Gréta, Módra Szilvia és Barna Ferenc vehette át a városháza dísztermében Szeged Megyei Jogú Város tanulmányi ösztöndíját.