Dsc_0049_bannerhez2

Végh Antal Nívódíjak átadására is sor került az MGYT 58. küldöttközgyűlésén

2015. november 28-án tartotta a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság rendkívüli, Alapszabály-módosító küldöttközgyűlését a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában.

Az ünnepélyes megnyitó díjak átadásával vette kezdetét. Dr. Hankó Zoltán 25 éves főszerkesztői tevékenységért vehetett át elismerést. Végh Antal Nívódíjban részesült Prof. Dr. Révész Piroska a Gyógyszerészetben megjelent számos továbbképző közlemény szerzőjeként és azok szakmai tartalmának koordinálásért.


Szintén Végh Antal Nívódíjat vehetett át Prof. Dr. Hódi Klára a Gyógyszerészet 2015. évfolyamának „Művészet a tudományban” című borító-fotó sorozatáért, amely sajátkészítésű érdekes felvételek és azok rövid magyarázatainak bemutatásával színesítette a folyóirat szakmai és esztétikai tartalmát. A díjakat Prof. Dr. Szökő Éva, Takácsné Prof. Dr. Novák Krisztina és Dr. Hankó Zoltán adták át.


Dr. Kertész László ügyvéd előterjesztéseit a küldöttek egyhangúan elfogadták, ilyen módon a Ptk.-hoz igazodva az Alapszabály-módosítás hivatalosan megtörtént. A 2016-os évben két alkalommal kerül majd sor a küldöttközgyűlés összehívására az Elnökség és a Szakosztályok beszámolóinak meghallgatása és elfogadása, valamint tisztújítás céljából.


Deleted__DSC_0047  

Hírek

 Hírek RSS

1

Az Alma Mater Alumni Mentorprogramja, az AMP olyan kezdeményezés, mely hidat képez az egyetemen tanuló hallgatók és a munka világa között.