Anoli_1170-430

Tudományos elismerésekben részesültek a Gyógyszertechnológiai Intézet „ifjú kutatói”

ANOLI-DÍJ

Anoli_kicsiA Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszeranalitikai Szakosztálya pályázatot hirdetett fiatal gyógyszerészek, vegyészek és vegyészmérnökök, illetve gyógyszerész, vegyész és vegyészmérnök hallgatók számára az alábbi feltételek szerint: A pályázatban résztvevők olyan fiatalok lehetnek, akik a gyógyszerkémia, gyógyszertechnológia, farmakológia, farmakognózia területén gyógyszerek és/vagy gyógyszerhatóanyagok (metabolitok) analitikai (kémiai, biológiai, mikrobiológiai) vizsgálatában fejtenek ki jelentős szakmai munkásságot.


Eredményhírdetésre a XL. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium keretében, 2015. április 9–én, Balatonfüreden, Anna Grand Hotelben került sor. Az ANOLI hallgatói kategóriát ez évben Chvatal Anita (V. éves gyógyszerészhallgató; témavezető Dr. Ambrus Rita) nyerte meg, Száraz porinhalációs készítmények aerodinamikai sajátságainak analízise című pályamunkájával. A díj tudományos konferencián való részvétel támogatása volt.

NEMZETKÖZI ELISMERÉSEK DUBAI-ban

Dubai_kicsiAz Egyesült Arab Emirátusok, Dubai 5th International Conference and Exhibition on Pharmaceutics and Novel Drug Delivery Systems konferencián Horvát Gabriella (PhD hallgató; témavezető Dr. Budai-Szűcs Mária, Dr. Csányi Erzsébet) Thiolated poly (aspartic acid) polymers in ophtalmic therapy előadása „legjobb fiatal előadó” címet kapta. Bartos Csilla (PhD hallgató; témavezető Prof. Révész Piroska, Dr. Ambrus Rita) Formulation and investigation of nanonized meloxicam containing nasal gels előadása „legjobb poszter előadás” címet nyerte el.


A díjazottak verbális előadóként meghívást kaptak a "Pharma Middle East" (2015. Dubai, UAE) elnevezésű konferenciára.

Hírek

 Hírek RSS

2023_TDK_konferencia

2023. november 15-én 8 órai kezdettel az MTA Szegedi Területi Bizottság székházának dísztermében kerül megrendezésre az SZTE SZAOK, FOK, GYTK és ETSZK TDK-konferenciájának Gyógyszerésztudományi Szekciója.