Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  GYTK Hírarchívum  --  SZTE GYTK 2012. március

Máthé Imre lovagkeresztet kapott

mathe_imre

A magas állami kitüntetést március 15-e alkalmából vehetette át.

2012. március 20.

Máthé Imre professzor úr, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének egyetemi tanára a nemzeti ünnepen a farmakognózia területén kifejtett több évtizedes munkássága elismeréséül vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét az államfőtől.

Máthé Imre okleveles vegyész (Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1966) közel két évtizede a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai (korábban Gyógynövény- és Drogismereti) Intézetének egyetemi tanára. 1972-ben szerzett egyetemi doktori címet, 1975-ben lett a biológiai tudomány kandidátusa. 1990-ben szerezte meg a biológiai tudományok doktora fokozatot és 1995-ben habilitált biológia tudományterületen. 1995-ben egyetemi tanári kinevezést kapott.

 

Pályáját 1966-ban az MTA Botanikai Kutatóintézetében (ma MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót) kezdte, ahol a Hatóanyag Produkcióbiológiai Kutatócsoport tagja majd később vezetője lett. 1993-ban a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógynövény- és Drogismereti Intézetének tanszékvezetői tisztségére kapott megbízást. 15 éven keresztül volt az intézet vezetője, jelenleg ugyanitt egyetemi tanárként dolgozik. Vácrátóti munkahelyét mindvégig megtartotta csökkentett munkaidőben. Tanszékvezetői tevékenysége eredményeként az intézet jelentősen megerősödött - felszereltségében, létszámában, hazai és nemzetközi kapcsolataiban egyaránt.

 

Tudományos munkássága elsősorban a növények összehasonlító kémiai vizsgálatára és biodiverzitás-kutatásokra irányult. Kemotaxonómiai, ökológiai szemléletű hatóanyag-produkció értékeléseket végzett hazánkban honos vagy meghonosítható Apocynaceae, Lamiaceae, Solanaceae és Rubiaceae fajokkal. A Farmakognóziai Intézet vezetőjeként az Intézet kutatási profilját a preparatív növénykémiai kutatások mellett analitikai irányultságú és produkcióbiológiai kutatásokkal bővítette. Publikációinak száma közel 450, ebből 140 folyóiratokban megjelent eredeti tudományos közlemény. Kutatásait rangos hazai és külföldi együttműködő intézményekkel kooperációban, pályázati támogatásokkal (OTKA, FEFA, OMFB, EU-4 pályázat, Széchényi Terv, NKFP pályázatok, stb.) valósította meg. Nevéhez számos jelentős ipari együttműködés is fűződik.

 

A gyógyszerészképzésben mind graduális mind posztgraduális szinten oktat magyar és angol nyelven. A Gyógynövény- és Drogismeret főkollégium mellett oktatja a Biotechnológia, Kemotaxonómia és az Összehasonlító növénykémia c. tárgyakat is. Különösen kiemelkedő érdemeket szerzett a doktori képzés terén, nevéhez fűződik a „Farmakognózia – a növények kémiai diverzitása és hasznosítása” c. doktori képzés elindítása. A program 1998-ban nyert akkreditációt, ma a Gyógyszertudományok Doktori Iskola keretében eredményesen működik Máthé professzor vezetésével.

 

Aktív közéleti tevékenységét a következő fontosabb tisztségei jelzik: MGYT Gyógynövény Szakosztály elnöke, MTA Botanikai Bizottság titkára, Növénykémiai-Kemotaxonómiai Munkabizottság elnöke, Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) Környezettudományi Bizottságának tagja, az MTA Tudományos Minősítő Bizottság (később az MTA Doktori Bizottsága) Biológiai Szakbizottságának tagja, az MTA Flavonoid- és Alkaloidkémiai Munkabizottságainak valamint Gyógyszertudományi Szakbizottságának tagja, az OTKA Supraindividuális Szakbizottságának tagja. Az Acta Botanica Hungarica c. folyóirat szerkesztőbizottságának, a Natural Products Communications (USA), Pharmaceutical Crops és a Journal of Natural Products nemzetközi folyóiratok tanácsadó testületének tagja. Számos hazai és nemzetközi tudományos rendezvény (tudományos ülés, konferencia, kongresszus, stb.) szervezője.

 

Részt vesz nemzetközi szervezetek munkájában, ezek a következők: 1977-1992: FIP, 1987-92: International Society of Horticultural Sciences (ISHS), 1982-: Gesellschaft für Arzneipflanzenforschung (GA), 1987-: Amercan Society of Pharmacognosy, 2001-: Associacion of Medicinal and Aromatic Plants of Southeast European Countries (AMAPSEEC), 2000-: Magyar Professzorok Világtanácsa.

 

Tudományos kutatói, oktatói, tudományszervezői tevékenységét számos elismeréssel illették. 1981-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docensévé, 1991-ben címzetes egyetemi tanárává választották, 1994-ben a Román Gyógyszerészeti Társaság és a Román Fitoterápiás Társaság tiszteletbeli tagja lett. A Portsmouthi Egyetem 1995-ben tiszteletbeli professzorai közé választotta. 1997-2000 között Széchényi Professzori Ösztöndíjban részesült. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 2003-ban Augusztin Béla emlékplakettet, 2007-ban Szebellédy László Emlékérmet adományozott részére. 2004-ben a Batthyány-Strattmann László díjat vehette át. 2007-ben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem doctor honoris causa címmel tüntette ki.